A Corning legújabb fejlesztése könnyen lehet, hogy hamarosan megmenti magasról lepottyanó okostelefonod képernyőjét. A cég, mely szépszerével minden modern okostelefon kijelzőjéért felelős manapság, végre bejelentette a Gorilla Glass újabb, még jobban megerősített változatát, mely eddig soha nem látott módon bírja a strapát.
Az NVIDIA és a Samsung által vívott szabadalomháború még korántsem ért véget. A Samsung vádemelésében arra kéri a US International Trade Commission ügynökségét, hogy tiltsák ki az NVIDIA GeForce videókártyáinak és a Tegra mobilprocesszoroknak az importját az országból.
A hónap folyamán korábban a Google Maps Androidra megkapta a Material Design is tartalmazó frissítését, ám nem sok minden újdonsággal kecsegtette ezenkívül a hazai felhasználókat. Most végre érkezik az esztétikai frissülést követkően néhány praktikus navigációs újdonság is, melyekkel több mindent tudhatsz meg úticélodról és az oda vezető kerülő utakról.
Lehet, hogy okosórád a jelenlegi technológia csúcsa, mégsem valószínű, hogy megment, ha egy főgonosz fogságába esel. Patrick Priebe találmánya azonban, a LaserWatch az ilyen helyzetekre is felkészült, így tulajdonosa Jame Bondként vághatja ki magát a kellemetlen szituációkból.
Lindsay Lohan azért pereli a GTA V kiadóját, mert szerinte Lacey Jonas karaktere olyannyira hasonlít rá, hogy az már sérti az ő személyes jogait. A Rockstar Games annyival válaszolt a vádakra, hogy szerintük Lohan mindössze feltűnősködni szeretne és valójában nem róla mintázták a game emlegetett szereplőjét.
Nem csak az Android Wear okosórái bővítik lehetőségeiket a csuklóról vásárlás fantasztikus opciójával, de a Pebble is kitesz magáért ezen a téren. Az elmúlt napokban a Pebble okosórák tulajdonosai számára elérhetővé vált a lehetőség, hogy használják a PayPalt, úgy hogy még egy okostelefont sem kell elővenniük.
Ha eddig az lett volna a kifogásod a hordható okoseszközökkel szemben, hogy szinte semmit nem tudnak, nos akkor kijelenthetjük, hogy az Android Wear holmijai máris egy feature-rel többel igyekeznek úri kedvedet keresni. Az új opció lehetővé teszi, hogy roppant egyszerűen vásárolj az Amazon kínálatából.
Az eredeti Envy x2, mely a tavaly év elején került kiadásra, máris sok minden ígéreteset mutatott hordozhatóság és kinézet tekintetében. Az egykori szuperkönnyű és szuperkarcsú szerkezet azonban sok kívánni valót hagott maga után teljesítmény terén, így a HP most egy újabb kiadással tér vissza.
Emlékszel még, amikor tavaly a Google bejelentette akkori legújabb Chrome-kísérletét, melynek inspirációs alapját a The Hobbit: The Desolation of Smaug (A hobbit: Smaug pusztasága) mozifilm adta? A kísérlet ezúttal peer-to-peer csatáktól válik majd színesebbé.
A Google máris igyekszik még keményebben adni a hátszelet újonnan kibocsátott fitnessz platformja alá, ugyanis versenyt hirdet a fejlesztőknek. A beküldött pályamunkáknak olyan egyedi alkalmazásoknak kell lenniük, melyek az új API-t használják. Lássuk mit alkot majd a közösség!
A Nokia megsemisüléséről szóló hírek erős túlzásnak bizonyultak. Noha a cég Lumia sorozata a Microsoft hatalmas kezébe került és a cég lemondott alacsony kategóriás Asha eszközeiről is az év elején, mégsem jelenti a dolog azt, hogy a Nokia feladná a hardver business-t.
A Google sosem fáradt azzal, hogy bevizsgálja a Play Store alkalmazásait, ellentétben az Apple sajátjával. Ennek ellenére azonban, mivel problémák akadtak az Android TV appjaival, ezért a cégóriás kénytelen ellenőrizni „használhatóság... és más minőségi iránylevek” szerint a beérkező alkalmazásokat.