Legalábbis ezt állítja Alex Hutchinson kreatív igazgató egy új interjúban. A fejlesztést rögtön a harmadik rész befejezése után megkezdték 2012-ben, és idén novemberben már ki is dobják új-és régi generációs konzolokra, valamint PC-re egyaránt.
A hivatalos bejelentés után alig két héttel már elkezdik a Samsung Galaxy Note 4 kiskereskedelmi forgalmazását, egészen pontosan szeptember 15-én, ha hihetünk a pletykáknak. Azért a HTC M8 szinte azonnali megjelenésével nem veheti fel a versenyt, de a Samsung tempójához képest igencsak gyorsnak számít.
Az amerikai Natick kutatási és fejlesztési központ tudósainak célja, hogy rendszeresítsék a hadseregben az ételnyomtatást, mellyel a hagyományos fejadagokat szeretnék leváltani. A módszernek rengeteg előnye lenne a konyhában készült ételekkel szemben.
Nem hiszem, hogy sok ember bánküdni fog miatta, ugyanis asztali gépeken egérrel használva szimplán idegesítő volt, pedig rengeteg fontos funkciót innen tudtunk elérni. Táblagépeken sokkal barátibb volt a kezelése, ugyanis csak a képernyő jobboldalából kiindulva kellett húznunk egy az ujjunkkal, de valószínűleg a hordozható eszközökre szánt felületen sem fog visszaköszönni a Charms.
Már ami a copyrightos anyagok cenzúráját illeti. A Youtube már régóta szűri a feltöltött videókban hallható zenéket, és amennyiben érzékeli, hogy jogvédett anyagól van szó, nemes egyszerűséggel lenémítja a videót, vagy annak részeit. A Twitch legutóbbi nyilatkozata szerint ugyanez a rendszer kerül bevezetésre a népszerű streaming-szolgáltatásban.
Ez az első olyan okosóra, amire azt mondom, még én is eljátszadoznék vele egy darabig. Ez leginkább remek dizájnjának köszönhető, ugyanis a szokásos és unalmas négyzet alakú ormótlan kijelző helyett egy sokkal inkább órára hajazó kerek megjelenítőt kapunk, ahogy azt a kütyü neve is sugallja.
Közösségi finanszírozás segítségével körülbelül 25 millió forintnyi összeget gyűjöttek össze a fejlesztők az SBrick-re, mely egy Bluetooth alapú távirányító, segítségével telefonról, vagy táblagépről tudjuk irányítani LEGO autóinkat, vagy robotjainkat.
Az amerikai székhelyű Hold Security kiberbiztonsági cég hívta fel a figyelmet arra, hogy az álatluk CyberVor-nak nevezett orosz hackercsapat kb. 1.2 milliárd jelszót, valamint a hozzájuk tartozó belépési adatokat szerzett meg. A cég értesülései szerint az adatok több, mint 420 ezer különböző weblapról származnak.
Facebookon sokan megosztottak egy képet, melyen a Steam Update News ablakában egy közleményt olvashatunk arról, hogy a tartalmat a NAV kérésére 90 napra blokkolták az 1991. évi XXXIV. szerencsejáték szervezésől szóló törvény értelmében. Tény és való, hogy a Steam online áruház és játékplatformon keresztül be lehet szerezni szerencsejátéknak nevezhető szoftvereket, de ezekben a megnyert dolgokat nem lehet kivenni az accountról.
Legalábbis az előfizetők számának masszív csökkenése az áprilistól júniusig tartó negyedévben ezt sugallja. Az Activision Blizzard ezalatt a három hónap alatt 800.000 előfizetőt vesztett, így jelenleg 6.8 millióan fizetnek elő a játékra, a március 31.-én mért 7.6 millió helyett.
Julian Melchiorri A Tuft egyetem kutatóival karöltve kifejlesztett egy olyan szintetikus levelet, mely hasonlóan a valódi társaihoz, fény hatására oxigént termel. Ez a találmány forradalmasíthatja a hosszú űrtúrákat, valamint a földi építkezést is.
Közzétette kutatási eredményeit a Cheetah Mobile, mely 2014 első hat hónapjában vizsgálta az Andoir rendszerű készülékekre kiadott appokat. Az adatok nem adnak sok okot az örömre.