Jump to content

Sok a veszélyes app Androidon

2014. 08. 05. 21:29

Közzétette kutatási eredményeit a Cheetah Mobile, mely 2014 első hat hónapjában vizsgálta az Andoir rendszerű készülékekre kiadott appokat. Az adatok nem adnak sok okot az örömre.

A teljes kutatást itt lehet megtekinteni, de dióhéjban összefoglalom a lényeges dolgokat. A közzétett adatok szerint az alkalmazások legalább 9%-a rosszindulatú kódot tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a vizsgált 24.4 millió appból 2.2 millióban találtak vírust. Ez leginkább annak fényében aggasztó, hogy ez 2.5-szer több, mint 2013-ban és húszszorosa a 2012-ben mértnek.

A legfertőződtebb kontinens Ázsia, azon belül is India és Vietnam a két leginkább érintett ország. Európában sem túl rózsás a helyzet, Franciaországban lényegesen több fertőzött appot számláltak, mint Oroszországban, vagy az Egyesült Királyságban. Azt hozzá kell tennünk, hogy ezekért a számokért nem a Google Play alkalmazásboltot kell csak hibáztatni, az ott megtalálható appok komoly szűréseken esnek át, sokkal kisebb a vlószínűsége, hogy onnan szedjük le a fertőzött appot, mint valamilyen másik alkalmazáboltból.

A legnagyobb iramban a mobilfizetéssel kapcsolatos károkozók száma növekedett, ami tényleges fenyegetést jelenthet a felhasználók pénztárcájára is. Azt tudjuk tanácsolni az olvasóknak, hogy kizárólag a Google Play áruházból töltsék le a kívánt applikációkat, vagy olyan helyről, amelyben maradéktalanul megbíznak, különben sokat veszthetnek, és itt nem csak a telefon állapotáról van szó.