A netes anonim rendelés egyik hihetetlen csodája a ShitExpress, mely lehetővé teszi, hogy Bitcoins vásárlás útján a világ bármely részére, akármelyik ősellenségednek, kedves üzenetet mellékelve, díszdobozban lópotyadékot küldj. Lehet egyből elgondolkodik az életén és mindenkihez sokkal pozitívabban viszonyul...
A Kínai Népköztársaság nem tűri, hogy légterében alacsonyan szálljanak az idegen drónok. Olyannyira nem, hogy az aprócska fürkészek ellen kész egy komplett lézer rendszert felépíteni, mely szavatolja az ország biztonságát a kíváncsiskodókkal szemben.
Az óriási felbontású képernyővel rendelkező laptopok versenyébe az Acer is benevez. Első 4K-s alkotásuk méltó konkurencia lesz a Toshiba hasonló kategóriájú darabjának. Lássuk, mit tud 1 500 dollárért az Acer Aspire V Nitro Black Edition új változata.
Steve Jobs szentpétervári emlékművét megszüntették Oroszországban, miután az Apple jelenlegi vezérigazgatója, Tim Cook nyíltan vállalta homoszexualitását. A világ némiképpen megdöbbenten áll az események előtt, melyekre legalábbis sánta magyarázatot adott az emlékművet elbontó cég.
Németországban új adattörvény készülődik, mely egyáltalán nem tenne jót az amerikai technológiai cégeknek. A németek meglehet, hogy hamarosan előírják, hogy minden IT-vállalat, mely országukban üzemel tegye elérhetővé szoftverei forráskódját és sok más szabadalmaztatott adatot, írja a Wall Street Journal.
A forgalom folyamatos hangja épp elég zajos magában, ám emellett egy olyan típusú hangot is kibocsát, mely az emberi fül számára nem érzékelhető: ez a szeizmikus zaj, mely a talaj vibrálásából áll. Ilyet adnak ki az autók, kamionok, vonatok, sőt a repülők is útjuk során, ám ezt eddig szinte senki sem tanulmányozta. A hangsúlyos rész, hogy „eddig”.
Az elmúlt időben már láttunk néhány 3D nyomtatót, ám elmondhatjuk, hogy az iBox Nano az egyik legkisebb méretű a piacon. A szerkezet teremtői szerint alkotásuk nem csak, hogy egyszerűen egy parányi gyanta nyomtató, de egyszersmind a legolcsóbb, leghalkabb és legkönnyebb 3D nyomtató is a versenyben.
Általános kifogás az okosórákkal szemben, hogy nem túl szépek. Ellenpéldának sokan a Moto 360-at hozzák fel, ám nem mindenkinek jön be az ultramodern design és inkább valami olyasmire vágynak, ami jobban hasonlít egy tradícionális órára. Az ő kívánságukat hallgatta meg az HP.
Igaz ugyan, hogy a jelenlegi HTC készülékek, mint az One M8 egészen jó töltöttségi idővel rendelkeznek, mégis könnyen elképzelhető egy olyan helyzet, amikor nagy szükséged lenne a telefonodra sürgősen és mégis pirosban van a jelzés. Itt jön a képbe a cég Rapid Charger 2.0-ás töltője, ami egy ilyen helyzetben könnyen kihúzhat a bajból.
Az Office 365 usereit számos exkluzív feature-rel támogatja a Microsoft. A redmondiak az imént egy vadonatúj Mac-re való Outlook-ot jelentettek be, egyelőre kizárólag az Office 365 felhasználói számára.
Korábban már hírt adtunk arról, hogy tesztrepülésre kész a Virgin Galactic űrhajója, mely jövő évtől turistákat lenne hivatott szállítani az űrbe. Sajnálatos módon azonban az űrhajó csődöt mondott a próbamenet során, így az esemény tragédiába torkollt.
A Microsoft máris lefaragott az Xbox One árából, így az karácsonyra mindössze 350 dollár (kb. 87 000 Ft) lesz, ám előfordulhat, hogy az árcsökkenés permanens marad. Legalábbis erre utaló nyomokat láthatunk az AMD egyik chip design menedzserének frissített LinkedIn önéletrajzában, melyet azóta gondosan titkosítottak.