A Huawei immár Európa második legnagyobb Android márkája, derült ki a Kantar adataiból, ám a cég még nem ünnepel. Nem sokkal a Huawei Mate S és a Nexus 6P megjelenését követően a kínai telekom óriás máris a Mate 8 november 26-ai megjelenésére utalgat, melynek szenzációja a Kirin 950 chipset lehet.
A Microsoft már korábban is tisztelgett androidos rajongói előtt egy egyedi zárképernyővel, ám a cég úgy döntött a kapcsolatot ennél jobban is érdemes elmélyíteni egy teljes launcher bemutatásával. A frissen bejelentett Arrow Launchere egy szánt szándékkal egy felületen helyezi el kedvenceidet.
Miután már több teaserről és pár kiszivárgott infóról is beszámoltunk, eljött az ideje, hogy a Samsung hivatalos bejelentéséről is hírt adjunk: a cég bemutatta vadonatúj, 18,4”-os, hatalmas tabletjét a Galaxy View-t.
Az egy dolog, ha veszel magadnak egy Raspberry Pi-t, hogy babrálgass vele és az is egy egészen más eset, ha a céget számára rendelsz többszáz darabot. Nem egyszerű ilyenkor az összes példányt igényeidnek megfelelően kézzel átalakítani. Szerencsére azonban, nem is lesz erre szükség hamarosan.
Nehéz vizualizálni egy 18,4”-os tabletet referencia nélkül. Ennek ellenére azonban, ha szeretnél előzetesen egy kicsi rákukkantani a Samsung hamarosan bemutatkozó, túlméretezett készülékére, a Galaxy View-ra, akkor az evleaks kiszivárgott infóinak hála a lehetőség már adott.
Bármennyire is kényelmes koncepciónak hangzik a zsebretehető PC, az ötlet általában kényelmetlen keretek közé szorul. Az apró asztali gépekre ritkán fér egynél több port, ráadásul a konnektortól sem szakadhatsz el egy pillanatra sem. Akad azonban egy cég, akiknek ennél jobb ötletük akadt.
A Samsung új akkumulátor prototípusai nem csak erőteljesebb viselhető kütyüket ígérnek a jövőre nézve, de akár egészen szokatlan formákat is képesek támogatni. Tekintsük át röviden az újdonságokat!
A Fossil ráérős tempóban készítette elő sajátmárkás hordható kütyüit, míg végre sor került a széria bemutatására. A divatcég által prezentált Fossil Q és a hozzá illő csuklópántsorozat az Intel technológiáját rejti magában.
Mit tudnál kitalálni, ha a te feladatod lenne a Barnes&Noble helyében, méltó kihívót állítani a piacot jelenleg toronymagasan domináló Kindle-lel és az Amazonnal szemben? A Barnes&Noble-nek sem jutott eszébe jobb ötlet, mint vízállóvá, azaz fürdés közben is használhatóvá tenni a kütyüt.
A szoftverfrissítések néha igazán életet lehelnek a már létező hardverekbe, ahogy az most is történt az Adidas Fit Smart viselhető kütyüjének frissítése során. A tavaly bemutatott, csuklón hordható eszköz ezt megelőzően egy az átlagot is alulmúló darab volt, ám végre felér a versenytársakhoz.
Korábban már említettük, hogy a Microsoft Surface Book sorozatának csúcsa egy 1 TB SSD-vel felszerelt laptop/tablet hibrid modell lesz, mely még nem volt elérhető az eredeti induláskor. A kisebb 512 GB-os modellt azonban végre túlszárnyalja a megkésett, új érkező.
Amennyiben egy Pebble Time (leendő) tulajdonosa vagy, úgy hamarosan lehetőséged adódik az emailekre és szöveges üzenetekre anélkül válaszolni, hogy elő kellene venned a telefonodat, hála az órák új diktálást lehetővé tévő feature-jének.