Noha a Facebook az egyes számú szociális háló a legtöbb országban, ez mégsem igaz Oroszországra. Zuckerbergéknek mindössze a másodhegedűs szerepe jut olyan orosz kezdeményezések mögött, mint a VKontakte és az old-school LiveJournal blogok. Ennek ellenére azonban a cég úgy véli, hogy tudja, miként szerezheti meg magának az orosz piacot is: alkalmazások által.
Az elmúlt időszakban folyamatosan letartóztatások súlytották a Pirate Bay legénységét, ám végre jó hírek is érkeznek a csapat bebörtönzött tagjait illetően. Öt hosszú hónap után Peter Sunde végre visszanyerte szabadságát. Azt egyelőre nem tudjuk a Pirate Bay társalapítója miként folytatja életét, ám valószínűleg visszatér megkezdett projektjeihez.
Ha azok közt vagy, akiket irritál a csoportos chat vagy a mindenféle üzenetküldő szolgáltatás, akkor pontosam te vagy az OnBeep célközönsége. Az Onyx egy hordható eszköz: mindössze egy apró korong, melyet a ruhádra erősítve egyetlen gombnyomással azonnal hangkapcsolatba léphetsz az eszköz tesvéreinek tulajdonosaival. Így megúszod a telefonon gépelt üzenetek sorát.
Örömmel vettük a hírt, hogy a készülőben lévő Oliver Stone filmben Joseph Gordon-Lewitt vállalta Edward Snowden szerepét. Az információt maga a sztár is megerősítette, aki már most készül a jövő januárban kezdődő forgatásra.
Az utcai lámpákban máris szaladgál az elektromosság, így nem is rossz ötlet, ha azok felé nézegetünk, mint megoldásra, mely lehetővé tenné, hogy kényelmesebb és hozzáférfhetőbb legyen az elektromos autók töltése. A BMW szerint legalábbis, ez a jövő.
Ismerős azaz érzés amikor mintha a levegő kicsit hűvösebb lenne és mintha valaki állandóan téged figyelve a hátad mögött sompolyogna? Az angolul "feeling of presence"-nek avagy röviden FoP-nak, azaz a jelenlét érzésének elnevezett jelenségnek nagyon is van tudományos magyarázata, melynek semmi köze sincs a paranormális tevékenységekhez.
Az AT&T az amerikai szülők lelki nyugalmáért tevékenykedő „gyerekokosórát” forgalmaz, mely egyszerűbb és törésállóbb, mint elődje. A FiLIP 2 nem csak megfelel a kicsik ízlésének, de telefonként és nyomkövetőként is szolgál, hogy az aggódó anyukák mindig tudják merre jár csemetéjük és bármikor el is érhessék.
Az Arduino legújabb szenzorai segítségével a balerinák cipőjük mozdulataival rajzolhatnak a levegőbe. A művészi találmány nem csak szépséges táncképek alapjául szolgál, de később akár a finom mozgások otatásban is szerepet kaphat.
A cikksorozat végére maradt néhány olyan feature, melyek közvetlenül egyik kategóriába sem illettek, ám feltehetően a néhány user nagyon örül majd nekik. A lelkes képmanipálók kedvéért érkezik a RAW támogatás, míg az állandó húsvéti tojásokat keresgelők számára van egy titkunk...
Az 5.0-ás Android gondol a felhasználók egyes kisebb csoportjaira is. Jelen esetben a vájtfülű, muzikális userekről van szó, akik eddig hiába szererettek volna professzionális audioeszközöket csatlakoztatni készülékükhöz vagy szerettek volna zenét vágni Android eszközükön mégsem tehették meg. Eljött azonban az ő idejük is.
Az Android 5.0 biztonsági fejlesztései nem csupán arra az esetre gondolnak, amikor illetéktelen kezekbe kerül a telefonod vagy tableted, de arra is, hogy valakinek esetleg odaadod. Arra az esetre azonban, ha mégsem bíznál teljesen az illetőben, (hiszen egy öt éves gyerek és a kíváncsi kolléga is sok olyasmit tehet egy ilyen készülékkel, amit nem szeretnél) a Google kínál néhány egyszerű megoldást.
Minden újonnan kiadott Androiddal, ahogyan az elvárható, a Google újabb és újabb biztonsági lehetőségeket pakol operációs rendszerébe. Noha az átlag felhasználó számára egy részük inszignifikánsnak tűnhet, mégis titokban nagyobb biztonsággal használhatják készüléküket, mely egy lépéssel a támadók előtt jár. Természetesen a Lollipopban is szépszámmal vannak ilyen rejtett biztonsági fejlesztések.