A Samsung ATIV Book 9 széria eddig főként az Ultrabook fogyasztóit vette célba, könnyed, erőteljes és nem utolsó sorban drága modelljeivel, mint az ATIV Book 9 Plus. A cég újdonsága azonban, az ATIV Book 9 Pro azonban a magas igényekkel rendelkező felhasználók számára készült kiemelkedő specifikációkkal, mint a gamerek és grafikusok.
A Huawei immár Európa második legnagyobb Android márkája, derült ki a Kantar adataiból, ám a cég még nem ünnepel. Nem sokkal a Huawei Mate S és a Nexus 6P megjelenését követően a kínai telekom óriás máris a Mate 8 november 26-ai megjelenésére utalgat, melynek szenzációja a Kirin 950 chipset lehet.
Ahogy az az Android esetében már megtörtént, a Microsoft most virtuális asszisztensét, Cortanát az iOS készülékekkel való együttműködésre készíti fel. A béta ugyan még nem teszi elérhetővé a feature-ök teljes tárházát, mégis lehetőséget ad, hogy a felhasználók iPhone-on teszteljék Cortana szolgálatatásait.
Az Apple és a GT Advanced Technologies Inc. már 2014-ben megegyezett a szerződés felbontásáról, amikor a két cég közül az utóbbi csődöt jelentett. A legújabb megegyezés során a GT 439 millió dolláros kölcsöne semmisül meg, mellyel a vállalat eddig Cupertinónak volt adós.
A hivatalos trailer pénteki megjelenésének előzeteseként a vártnál hamarabb kukkanthattunk bele a Warcraft filmbe egy pár másodperces teaser során.
A Grove Ecosystem két legyet üt egy csapásra. Nem csak lehetőséget biztosít a panellakók számára egy szerény kis konyhakert megteremtésére, de a díszhalakból is keményen dolgozó haszonállatot csinál. Az eredmény? Egy látványos akvárium és némi fűszernövény.
Mondj, amit csak akarsz az Activision által kiadott játékok minőségéről, ám azt el kell ismerned: a cég pokoli ügyes üzleti húzásokkal lavírozik az iparban. A legújabb hírek szerint az Activision ezúttal a Candy Crush fejlesztéséért felelős King Digital Entertainment stúdióra tette rá a kezét 5,9 milliárd dolláros áron.
Noha sokszor mókás dolgok születnek a félrefordításokból, mégis előfordulhatnak kínos, sőt életveszélyes esetek is. A Google fordítója ezeknek egy jelentős hányadáért felelős, így ideje, hogy a cég segítsen fejlesztőinek olyan eredmények produkálásában, melyeknek van értelme a fordítás célnyelvében.
A Nemzetközi Űrállomás összeszerelése egy Földhöz közeli pályán 1998-ban kezdődött, amikor még orosz rakéták hordták a modulokat darabonként az űrbe, míg az amerikai alkatrészeket a Space Shuttle szállította. Az első emberek azonban csak 2000 novemberében érkeztek meg az állomásra.
Csak napok teltek el azóta, hogy a dán energiaszolgáltató, a Dong bejelentette, szeretné megépíteni a világ legnagyobb tengeri szélfarmját az angol partoknál, máris újabb mérföldkőről kaptunk hírt a megújuló energitermelésben Skóciából.
Az evolúció szó hallatán többnyire valami ragadozóktól rettegő, majomszerű ősember képe jut eszedbe, aki centiméterenként, fájdalmasan lassan halad a modern emberiség létrehozása felé. A népszerű vízió alaptétele, hogy az evolúció pokoli lassú. Na de mi a helyzet, hogy ha mégsem?
A Cassini nemrégiben végrehajtotta a második tervezett repülést a háromból, mely a szondát a Szaturnusz Enkeladusz elnevezésű holdjához vitte már-már személyesnek mondható közelségbe. Október 28-án a Cassini mindössze 50 kilométerre volt a hold jeges, déli pólusától.