Egy tanulmány szerint Fukusima kulcsterületein a sugárzás szintje már nem jelent hosszútávon fenyegetést az emberi szervezetre, de ha így is van, még mindig akadnak veszélyes területek.
A Vtol néven ismert orosz művésztől nem idegen, hogy szokatlan technológiával hozzon létre hangokat, de a legújabb projektjével sikerült eddigi munkásságán is túltennie.
Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatala a világ legerősebb rakétáján dolgozik, hogy azzal majd egyszer akár embert küldhessünk a Marsra. Ennek a rakétának az egyik tesztjébe nézhetünk
A Bethesda megerősítette, hogy a kompetitív lövöldözős játéka, a Quake Champions egy ingyenes játék lesz, ugyanakkor dönthetünk úgy is, hogy megvásároljuk, aminek azért akad majd némi előnye.
Mondott egy nagyot a minap a Tesla alapítója, Elon Musk, miszerint 100 nap alatt helyrepofozná Dél-Ausztrália áramellátását és ezt még meg is fejelte azzal, hogy ha nem sikerül, akkor az
A szatellitek területén veteránnak számító Tom Moore tavaly augusztusban vette át a Project Loon vezetését, hogy most fél évre rá lecserélje az Alphabet.
Kalifornia állam kész megkönnyíteni az autógyártók és a technológiai cégek életét. A tervek szerint racionalizálnák az önvezető autók tesztkörülményeinek szabályozását.
Csaknem két éve, hogy a Google és a farmermárkaként ismert Levi’s bejelentette, hogy közös ruhadarabot terveznek egy speciális intelligens szövetet használva. A projekt gyümölcse pedig lassan szüretelhető.
Sajnálatosan felettébb valószínűtlen, hogy mostanában személyesen ellátogathatnánk a NASA által nemrég felfedezett Trappist-1 rendszer Föld-szerű bolygóira, de azért valamiként mégis csak van rá mód.
A Sony hozott nekünk valami igazán izgalmasat az idei MWC-re. Képzeljünk el egy olyan eszközt, ami otthonunk szilárd felületeiből interaktív érintőkijelzőt varázsol. Ez lenne a Sony Xperia Touch projektor.
A Steamen található játékok alá eddig boldog-boldogtalan odarittyenthette az értékelését és ez ezután is így lesz, csak az összesített pontszámba nem fog beleszámítani annak a véleménye, aki meg se vásárolta
Mint az nemrég kiderült, június közepéig kell várnunk az idei Trónok harca adagunkra. De mit is tartogat nekünk a 7. évad? Legalább egy nagy háborút biztosan, a kiadott teaser alapján.