A NASA CloudSat egységének sikerült lencsevégre kapnia egy négyes kategóriájú tájfun közepét, ami az ügynökség szerint akkora teljesítmény, mint golfozóként egy ütésből eltalálni a lyukat.
Hollywood szörnyeinek rajongói számára igazán izgalmas napok következnek. Valószínűleg nem kevés gyűjtő fogja hamarosan ingét, gatyáját rááldozni arra, hogy hazavihessen egy a filmek felvételén használt, eredeti rémséget.
Dr. John Nash, a Nobel-díjas matematikus május 23-án, 86 évesen elhunyt. Munkásságából legkiemelkedőbb a játékelmélet terén elért eredményei.
A tudósok már régóta értekeznek a fekete szilikonról (mely egy nanoméretű struktúrákból álló speciális műanyag) és arról, hogy az potenciálisan képes lenne felülmúlni a hagyományos napelemeket. Most végre látjuk, hogy ez lassan meg is történik.
A génszekvenciák vizsgálata egykor roppant ritka volt, ám manapság ez már korántsem mondható el róla. Honnan lehet azonban tudni, hogy a DNS-vizsgálatod során nem csúszott valami súlyosan félre? Végre erre a kérdésre is van egy egyszerű válasz.
Az autógyártóknak többnyire nem kimondottan erős oldala a vezeték nélküli technológiák gyártása és fejlesztése, viszont az ezekkel foglalkozó cégek is ritkán jeleskednek a nagyszerű autók tervezésében. Mi következik ebből? A vezeték nélküli technológiával megpakolt járművekhez csapatmunka kell.
Hosszú idő telt el, ám az iOS-re készülő Firefox böngésző lassan, de biztosan meg fog érkezni… már csak további idő kérdése. A Mozilla bejelentette, hogy legalább a tesztelésre nem kell sokat várni.
Elnézést kérek, hogy egy viszonylag népszerűtlen véleményt hangoztatok, de a szoftver frissítésekben van valami fantasztikus! No nem is a játékkonzolokról van éppen szó, hanem a Curiosity távolról érkezett patch-éről, mely rengeteg kilométerről hárította el az autofókusz problémákat.
Egy brit-kolumbiai szemorvos állítása szerint sikerült megalkotnia egy olyan könnyen beültethető eszközt, mely viselőjének egy életen keresztül „háromszor jobb látást biztosít 20/20-nál”.
Nem, ez nem holmi guerilla marketing a Vissza a jövőbe évfordulója előtt. Egy kanadai felfedező valódi légdeszkát alkotott és be is mutatta, mire képes kreálmánya.
Mozgalmas hét volt az mostani a Microsoft applikációk szempontjából. Korábbi híreink közt megismerkedhettél a tervben lévő „könnyed” email alkalmazással, míg más munkahelyi appok is bejelentésre kerültek. A legfrissebb hírek szerint a sort egy felhő alapú vágólap teszi majd teljessé.
Az ökokapszulák kicsinyke, tojásdad házikók, melyek ideálisak, ha szereted a takarékos és mobilis megoldásokat. A kapszulák ugyan nem túl nagyok, de képesek saját energiafelhasználásukat minden gond nélkül fedezni.