Sokan vádolták már a Szilikon-völgy cégeit azzal, hogy fogalmuk sincs, milyen a világ elmaradottabb területein élni. Ez nem véletlen, hiszen a mindig elérhető szupergyors netet könnyű megszokni, ám a FB úgy gondolta ideje, hogy a dolgozók átérezzék egy kicsit jobban a kevésbé szerencsések helyzetét.
Nehéz vizualizálni egy 18,4”-os tabletet referencia nélkül. Ennek ellenére azonban, ha szeretnél előzetesen egy kicsi rákukkantani a Samsung hamarosan bemutatkozó, túlméretezett készülékére, a Galaxy View-ra, akkor az evleaks kiszivárgott infóinak hála a lehetőség már adott.
A PicoBrew azt szeretné elkövetni a házilag főzött sörökkel, mint amit a Keurignak sikerült a kávéfőzéssel. Elődje a Zymatic, 2000 dolláros árcédulájának és fenyegető méretének köszönhetően mértékkel volt csak vonzó, ám a Pico azoknak is izgalmas lehet, akik hobbiszinten szeretnék kipróbálni a sörfőzést.
Valószínűleg hallottál már róla, hogy a kaméleonok képesek a két szemüket egymástól függetlenül mozgatni. A számítógépes játékoknak köszönhetően azonban már azt is tudjuk, hogy a látásnak ez a formája még annál is erőteljesebb, mint először sejtettük.
Bármennyire is kényelmes koncepciónak hangzik a zsebretehető PC, az ötlet általában kényelmetlen keretek közé szorul. Az apró asztali gépekre ritkán fér egynél több port, ráadásul a konnektortól sem szakadhatsz el egy pillanatra sem. Akad azonban egy cég, akiknek ennél jobb ötletük akadt.
A Janelia Kutatóközpont tudósainak alkotása lényegében egy az egerek számára készült Oculus Rift. Ugyan nem egy rágcsálókra méretezett headsetről van szó - bármennyire is szórakztatóan mutatna a dolog – ám a szimulátor működése nagyban hasonló az embereken használthoz.
Nemrégiben meglepő felfedezést tett egy nemzetközi csillagászcsoport. Kiderült, hogy a Lovejoy üstökös nevéhez illő módon alkoholból, cukorból és 21%-ban más szerves anyagokból álló csóvát húz maga után útja során.
Még civil józan paraszti ésszel is könnyű belátni, miért lehet kulcsfontosságú a hadviselés során az ellenséges erők kommunikációs lehetőségeinek elvágása. Az Egyesül Államok azonban jelenleg amiatt aggódik, hogy az oroszok egy kicsit túl messzire mennek a fent említett gondolatmenet vonalán.
Akik elsőként piacra dobták az öngyógyító iPhone-borítókat, most egy még meglepőbb regenerálódó találmánnyal tértek vissza. Az Innerexile első fejlesztése a kisebb karcolásokat fél perc alatt tüntette el megfelelő hőmérsékleti körülmények között, ám az új verzió másodpercek alatt képes a trükkre.
A Samsung új akkumulátor prototípusai nem csak erőteljesebb viselhető kütyüket ígérnek a jövőre nézve, de akár egészen szokatlan formákat is képesek támogatni. Tekintsük át röviden az újdonságokat!
Lemaradtál a Fallout 4 különleges kiadásairól? Ha teljesen elbúsultál a helyzeten, ideje bánatodat némi Fallout Beer sörbe folytanod, mely a Bethesda és a Carlsberg szövetségének jegyében készült.
A Facebook adattudománnyal foglalkozó divíziója nemrég meglepő számokat közölt. Kiderült, hogy az amerikaiak körében egyre többen vállalják adatlapjukon a heteroszexuálistól eltérő beállítottságukat.