Az iFixit új telefonok esetében szokásos kísérletezésének hála kiderült, a Google két új Nexus Marshmallow eszköze közül, az olcsóbb és kisebb LG Nexus 5X meglepően egyszerűen javítgatható.
A BlackBerry megnyitotta első Android készüléke előrendelését, melynek során külföldön már lefoglalhatóak az első íves, kicsúsztatható Privek. Az ár mellett a specifikációk már egy nappal korábban kiszivárogtak.
Máris egy sor technológiai vállalat, mint az Apple, a Google és a Facebook, igyekezett valamilyen formában segíteni az európai migránshelyzet kezelésében. Ezúttal ismét a Google igyekszik segédkezet nyújtani a menekülteknek.
A Blizzard végre nem csak amerikai gamertársainknak tartogatja a jó híreket. Nemsokára a külföldi kezdéssel egyszerre nálunk, Európába is elérhetővé válik az Overwatch zárt bétatesztelése.
A Microsoft nemrégiben kissé változtatott telefoneladási stratégiáján, ám a megújulás egyáltalán nem vezetett azonnali sikerre. Az értékesített készülékek száma 54%-ot zuhant vissza az elmúlt negyedévben.
A Facebook is tudja, hogy csak akkor juthat hozzá kellőképpen változatos, magas diverzitású munkaerőhöz, ha minél szélesebb körben kelti fel az emberek IT karrierek iránti érdeklődését. A cég ezúttal egy weboldal indítását tartotta a megfelelő népszerűsítő eszköznek.
A Fossil ráérős tempóban készítette elő sajátmárkás hordható kütyüit, míg végre sor került a széria bemutatására. A divatcég által prezentált Fossil Q és a hozzá illő csuklópántsorozat az Intel technológiáját rejti magában.
Mit tudnál kitalálni, ha a te feladatod lenne a Barnes&Noble helyében, méltó kihívót állítani a piacot jelenleg toronymagasan domináló Kindle-lel és az Amazonnal szemben? A Barnes&Noble-nek sem jutott eszébe jobb ötlet, mint vízállóvá, azaz fürdés közben is használhatóvá tenni a kütyüt.
Ha valaha is szeretted volna elküldeni egy taco kicsinyke, rajzolt mását iPhone-odról szöveges üzenetben vagy nagyon is képszerűen akartál beinteni Mac-edről, akkor a frissítés igazi csemege lesz számodra.
Alapvetően az gondolnánk, hogy a nyújtástól csak gyengülnek a fémek, ám kiderült, ennek éppen az ellenkezője igaz… legalábbis nagyon kis méretekben. A kutatók által újonnan kifejlesztett technikáknak köszönhetően húzásssal a nanoszkopikus fémkristályok közti hibák kiigazíthatóak.
A HTC kívülről ugyan jól viselte az eseményeket, ám 2015 nem kedvezett neki sem. A One M9 vegyes sikerei után a taiwani gyártó végre elérkezettnek látta az időt egy nagy újításra, melynek eredményeként megismerkedhetünk az új One A9-cel.
Friss elméletek szerint az emberiség nem technológiai fejletlensége miatt nem képes Földünkhöz hasonló bolygókra bukkanni, sőt nem is a szándék hiánya a ludas. A tudósok szerint főként az áll a sikertelenség hátterében, hogy túl korán és talán rossz helyen kutatunk.