Jump to content

Spyce - Az étterem, ahol már a robotok keverik a salátának valót

2018. 05. 04. 13:39

Négy MIT tanuló szeretett volna egy éttermet, ahol olcsóbban juthatnak hozzá egészséges kajákhoz, hát csináltak egyet, méghozzá robotokkal.

A Spyce egy MIT tanulók által alapított étterem Bostonban, ahová betérve nem egészen a szokásosnak mondható kiszolgálásban részesülnek a vendégek. Ennek a létesítménynek az ajtaja mögött olyan automatizált személyzet készíti a betérőknek az egészséges kajákat, amilyeneket sehol máshol nem láthatunk, legalábbis egyelőre.

A Spyce konyháján hét darab egyedi tervezésű robot várja a rendelésünket. A vendégeknek egyszerűen csak oda kell lépni az érintőképernyős kioszkhoz és választani a kelkáposztából, babból, csírából és mindenféle egészséges cuccból összeállított menükből, majd nézni, ahogy a robotok összedobálják nekünk a wokjukban.

Persze ahhoz, hogy minden ilyen flottul menjen, bizony sokat kellett dolgozni. A Spyce robotjai mágneses indukciót használnak az ételek felmelegítéséhez és automatikusan öblítik el magukat minden egyes elkészített rendelés után. Ezek a robotok pont olyan szuperek, mint ahogy hangzanak, de nem képesek maguknak előkészíteni az alapanyagokat, ahogyan az elkészült ételt se tudják látványosan tálalni. A Spyce tehát továbbra is alkalmaz embereket, akik feldarabolják és a gépekhez viszik az alapanyagokat, így nem beszélhetünk teljesen automatizált étteremről. Ez inkább egy látványosság, egy érdekesség, egy kuriózum.

Az ötlet pedig bevált. Az embereknek tetszik a hely. A Yelp értékelések terén is jól teljesít a hely, ahol nem csak az egyedi kiszolgálást, de az ételek minőségét is dicsérik. A Spyce nyitott konyhával müködik, ami mindenképpen fontos része az élménynek, de azért az se utolsó szempont, ha jó az étel, amit végül magunkba lapátolunk. Hogy a jövőben láthatunk-e több ilyen éttermet? Nos, ha nem is feltétlen a Spyce alapítói terjeszkednek tovább, de a robotok széleskörű konyhai alkalmazásában biztos mások is meg fogják látni a potenciált, hovatovább talán egy nap majd a saját otthoni robotchefünknek adhatjuk le a rendelést.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: Spyce)