Jump to content

A HTC megerősítette az elbocsátásokat, ahogyan a VR és okostelefon részleg összeolvadását is

2018. 02. 24. 13:00

A HTC megerősítette, amit még a hét elején a Digital Trends lehozott. A cég okostelefon és VR divíziója összeolvad, aminek eredményeként csökkenteni tervezik az alkalmazottak létszámát.

Igen érdekes hónapok állnak a HTC mögött. A Google megvette a Pixel okostelefonokért felelős részlegüket 1,1 milliárd dollárért, aztán az okostelefon részleg elnöke visszavonult, hogy a „személyes karrierterveinek” hódoljon.  Most pedig a megmaradt amerikai alkalmazottaktól is megválni látszanak.

A Digital Trends forrásai szerint a várható elbocsátások száma néhány tucattól, akár 100 főig is terjedhet. A cég az Engadget számára úgy nyilatkozott, hogy a továbbiakban is nagyon elkötelezettek okostelefon biznisz felé. Az okostelefon és a VR részleg egy tető alá hozásától és az alkalmazottak létszámának csökkentésétől azt remélik, hogy a centralizáltibban működő cégnél maradt csapatok hatékonyabban és több erőforrással dolgozhatnak majd.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: engadget.com)