Hivatalosan ugyan még nem nyert megerősítést, hogy tényleg Windows lesz a neve a cég összes új kiadásának, de erre utaló jel, hogy a windowsos telefonok reklámjaiból eltűnt a Windows Phone kifejezés és csak simán Windowsként hivatkoznak rá. Ez azt az irányvonalat erősíti amit a redmondi óriáscég már egy éve képvisel, azaz ugyanaz az operációs rendszer köszönjön vissza minden eszközünkről, legyen az telefon, laptop, tablet, vagy akár játékkonzol.
A Windows 8 esetén még szétválasztották a verziókat, az asztali Windows 8 mellett kiadták a Windows RT-t is, amelyet gyengébb teljesítményű, mobilprocesszorral rendelkező gépekbe szánt a Microsoft. Az RT emiatt elég le volt korlátolva, és azt sem lehet mondani, hogy átütő siker lett volna, sok gyártó be sem vette a kínálatába a Windows RT-t futtató gépeket, nehogy a vásárlók csalódjanak a nem teljes értékű Windows miatt.
A frissítések rendszere is mágvoltozik, ezúttal nem lesznek időnként újabb verziók, csak kisebb-nagyobb frissítések, pont mint az OSX rendszer esetében.
A Windows jövő tavasszal jelenik meg várhatóan, de szeptember végefelé már bárki kipróbálhatja az előzetes verziót ingyen és bérmentve.
Forrás: index.hu / fotó: amnaytech.blogspot.com