A legújabb hírek szerint, Koji Igarashi következő gótikus kalandjátéka, a Bloodstained: Ritual of the Night képviseltetni készül magát a Nintendo új platformján.
Az LG végre-valahára kész útnak ereszteni A Samsung és az Apple Pay riválisának szánt mobil fizetési rendszerét, amit az amerikai Dynamics Inc. segítségével hozott össze.
Már régóta szó van róla, hogy a Reddit-nek meg kell és meg is fog újulni valamilyen formában, hogy jobban ki tudja aknázni a felhasználói közösségében rejlő potenciált. Lassan körvonalazódik ennek
Az egészségtudatos és szívbarát életmód kialakítása nagyon fontos, hogy hosszú életet élhessünk, de ezt egyáltalán nem olyan egyszerű megvalósítani, pláne, ha ellenőrizni se tudjuk az állapotunk. Utóbbiban lehet segítségünkre a WIWE.
Tavaly a Google Project Zero kutatója, Tavis Ormandy egyből talált néhány „nyilvánvaló” biztonsági problémát a népszerű LastPass programnál. Most úgy látszik szokást akar ebből csinálni, mert megint megtette.
Ha épp próbáltuk meggyőzni magunkat, hogy ne vegyük meg a Gravity Rush 2-t digitálisan, akkor ez a leárazás nem fog segíteni.
A körülöttünk lévő eszközök egyre csak okosodnak. A technológia fejlődése szép lassan utoléri a leghétköznapibb tárgyakat is, mint amilyen egy falióra vagy egy mérleg és ez alól már a hőmérőnk
A surranógyártás korában 12-18 hónapot ölel fel, még egy új ruhadarab a tervezőasztaltól eljut a boltok polcaira. Az Adidas szeretné lecsökkenteni ezt az időt alig néhány órára, amit akár
Ha eddig nem lett volna elég egyértelmű, hogy a Twitter komolyan fel akar lépni a terrorizmust pártoló fiókok ellen, akkor majd most az lesz. A közösségi oldal kiposztolta a 2016-os
Igen, Orisa végre elérhető, de ha azt hisszük, hogy egyből táncba is vihetjük kompetitív módba, akkor csalódottak leszünk. A fejlesztők szerint jó okuk van megváratni minket.
A Square Enix már minden jel szerint kellően tavaszi hangulatba van. Ennek jegyében egy igazi zsákbamacskával kedveskednek a PC-s játékosoknak, ami ugyan macskát nem, de 4 játékukat biztosan tartalmazza.
Nem csak az alap Facebookon bevált ötletek vannak hatással a Messengerre, de ez fordítva is működik. Az egyes posztok alá kerülő bejegyzéseink nemsokára olyanok lesznek külsőre, mint a Messengeres beszélgetéseink.