Jump to content

Edmonton kimaxolta a multifunkcionális jármű fogalmát

2018. 10. 21. 16:30

Kísérleti projekt kezdődött múlt héten a kanadai Alberta tartomány székhelyén. A helyi lakosok most ingyen kipróbálhatják az elektromos önvezető járművet (ELA) – egészen november negyedikéig.

A kisbuszokat három Edmonton melletti kisvárosban – Blatchford, Chapelle Gardens és Old Strathcona – lehet kipróbálni, egyelőre forgalom elől elzárt útszakaszokon.

„Az ELA teljesen autonóm szerkezet. Ez azt jelenti, hogy annyira önvezető, hogy se kormányra, se fék- vagy gázpedálra nincs szüksége” – újságolta Dan Finley, a Pacific Western Transportation (PWT) üzleti fejlesztésekért felelős alelnöke. A PWT üzemelteti az ELA-t.

„A busz LIDAR lézeres távolságmérőt használ, valamint a többi között GPS és kamerák is segítik az eligazodását a vezetési környezetében” – tette hozzá a szakember. A kizárólag elektromos meghajtású jármű egyszerre 12 utast tud elszállítani, és teljesen akadálymentes.

A közlekedési társaság nem véletlenül indította el a tesztüzemmódot, ugyanis tényleg kíváncsi az utasok visszajelzéseire. Az sem mellékes, hogy mindenképpen hideg időre akartak időzíteni, ugyanis az önvezető járművek érzékelőinek egyik legnagyobb ellensége a hó. Edmontonban már szeptember 21-én leesett az első hó - írja az m2mzona.hu

Az utastesztelésnek is szigorú rendje van, online lehet erre regisztrálni. Az ELA további előnyei között szerepel, hogy a tervek szerint „élesben” bárhol el fog tudni navigálni, semmiféle kiépített infrastruktúrára nem lesz szüksége. Ezen felül közlekedhet fix úton, és működhet afféle iránytaxiként is.

(Forrás: itmozaik.co.hu;m2m.hu | Kép: pixabay.com)