Jump to content

Úgy reagál a fényre a mesterséges írisz, mint a valódi szem

2017. 06. 24. 14:53

Az emberi szivárványhártya, azaz az írisz feladata, hogy a beérkező fény függvényében szabályozza a pupillaméretet, méghozzá úgy, hogy mi igazából rá se kell gondoljunk erre a folyamatra. Hasonlóan működnek a fényképezőgépek fényáteresztő rekeszei is, de az automatikuság eddig problémát jelentett.

A Finnországban található Tamperei Műszaki Egyetem kifejlesztett egy olyan mesterséges íriszt, amely képes az emberi szemhez hasonlatosan, automatikusan alkalmazkodni a fényviszonyokhoz. Kutatók a Smart Photonic Materials kutatócsoportból egy fényérzékeny folyadékkristályos elasztomert alkalmaztak a mesterséges írisz létrehozásához. Mindemellett a csapat olyan fotóbeállítási technikákat alkalmazott, amelyek pontosan pozícionáljak a folyékony kristálymolekulákat az előre meghatározott irányba, mindössze néhány pikométer eltéréssel. Ez a technika hasonlatos ahhoz, amit eredetileg az LCD TV-k látószögének és kontrasztjának javításához fejlesztettek ki, illetve azóta már okostelefonok érintőképernyőjénél is alkalmaznak.

Arri Priimägi, a Tamperei Műszaki Egyetem professzora szerint a mesterséges írisz egy kicsit úgy néz ki, mint egy kontaktlencse, csak ennek a közepe kinyílik vagy bezárul annak függvényében, hogy mennyi fény éri.

A csapata azt reméli, hogy a technológiát később beültethető implantátumok formájában használhatná fel az orvostudomány, de addig még a kutatóknak sokat kell javítania a mesterséges írisz fényérzékenységén.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: pixabay.com)