Jump to content

Nemzetközi bázis épülhet a Holdon

2021. 03. 10. 11:16

Egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról jött létre orosz-kínai kormányközi memorandum Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz és Csang Ko-csien, a Kínai Nemzeti Űrhivatal vezetőjének kedden megtartott videokonferenciáján.

A Roszkoszmosz közleménye szerint a dokumentumot a két ország közötti űrkutatási egyezmény alapján készítették elő. Az orosz kormány február 12-én tett javaslatot a memorandum aláírására, az erről szóló rendeletet Mihail Misusztyin miniszterelnök írta alá.

A Roszkoszmosz január 25-én közölte, hogy kilép a Gateway elnevezésű amerikai holdkutatási projektből, mivel meglátása szerint ezen belül az együttműködés nem az egyenlőség elvei szerint alakul, de kész a szakmai párbeszéd folytatására az Egyesült Államokkal.

„Amit a NASA most a Holdon akar megvalósítani, az egy amerikai projekt, külső partnerek korlátozott részvételével. Számunkra ez nem érdekes” – írta akkor Rogozin, egyúttal a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetésének keretei között való nemzetközi együttműködés alapelveit ajánlva az amerikai űrkutatási ügynökség figyelmébe.

Rogozin emlékeztetett rá, hogy Oroszországnak saját, idén induló holdkutatási programja van, és 2028-tól emberes Hold-program beindítását tervezi.

Elmondta: reméli, az amerikai fél mérlegelni fogja azt az orosz javaslatot, hogy a Hold körül keringő állomás egyik zsilipjét tegyék alkalmassá az orosz Orjol űrhajó kapcsolódására és az összetett rendszereknek a távoli világűrben való duplikálására.

Dmitrij Rogozin tavaly júliusban jelentette be, hogy Oroszország és Kína megvitatta az űrkutatásban, egyebek között egy tudományos holdbázis lehetséges létrehozásában folytatott együttműködés kérdéseit. Mint mondta, a felek megállapodtak, hogy elkezdik elképzeléseik egyeztetését, és a Holdon létrehozandó bázis projektje nyitva áll mindenki, így az amerikaiak előtt is.

 

(Forrás: itmozaik.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)