Jump to content

Budapesti fiatalok forradalmasítják az egyetemi jegyzetekből való tanulást

2019. 07. 08. 14:00

A „sharing economy” a megosztáson alapuló gazdaság első legismertebb képviselői az Uber, az Airbnb vagy a TaskRabbit, és sorban jönnek létre az olyan vállalkozások, amelyek a megosztásban részt vevő partnerek megbízhatóságát próbálják ellenőrizni. Ilyen vállalkozás a Cogito is, ahol budapesti fiatalok forradalmasítják az egyetemi, főiskolai jegyzetekből való tanulást.

A tudás megosztása jelenleg nem valósul meg máshogy csak úgy, hogy a hallgatók a különböző oldalak és tárhelyek linkjeit megosztják egymással a közösségi médiában – mondta el Majtán Máté, a Cogito ügyvezetője az M1 Forint, fillér című műsorában. Szerinte ez azonban az egyik legnagyobb probléma, mivel ezek a tartalmak rengeteg hamis állítást tartalmazhatnak, amiből a hallgatók nem tudnak megfelelő minőségben felkészülni a vizsgákra – fűzte hozzá.

Ha nem ellenőrzött tartalmak kerülnek a diákokhoz, az veszélyeztetheti a pontos és értékes tudás megszerzését.

A fiatal startup célja, hogy hiteles forrásból származó jegyzetek kerüljenek a diákokhoz. A jegyzetet először a diákok kezdik el közösen kidolgozni és megbeszélni, majd amikor úgy vélik, hogy egy hiteles tételről vagy korrekt jegyzetről van szó, elküldik azokat a tanárok oldalára – magyarázta Pap Máté, a Cogito fejlesztési menedzsere.

A tanárok is ellenőrzik a tartalmakat

Ezt követően a tanárok is ellenőrzik a tartalmakat. Az egyetemi professzorok is megoszthatják saját szakmai tartalmukat, legyen az egy élőben közvetített műtét vagy egy érdekes esettanulmány. Ezáltal a platform lehetőséget teremt arra, hogy a jelenlegi oktatási rendszer találkozzon a hallgatói igényekkel és a jövőbeli technológiák adta lehetőségekkel.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem adott először teret a Cogitónak. A diákok már régóta az egyszerűség irányát követik – mondta el Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Tanszékének vezetője. Tehát azt a tudásanyagot szeretik, amelyet azonnal használhatnak, és amit fontosnak tartanak. Az egyetem Cogito oldalán ezért egy sokkal részletesebb és sokkal nagyobb tudásanyagot szeretnének átadni, de még meg kell találni azt az optimumot, amit a hallgató képes befogadni – fűzte hozzá.

Gyors és hatékony kommunikáció

A Cogito egy közösségimédia-környezetbe ágyazott dokumentumszerkesztő, ami gyors, egyszerű és hatékony kommunikációt, valamint információátadást tesz lehetővé a hallgatók és az oktatók között. A végleges tartalmat a fejlesztők is úgy képzelik el, hogy a jegyzeteket gyakorlatilag a közösség szavazza be a platformba, amelynek elfogadása után az bekerül az adott jegyzetbe.

A közösségi oktatást tesztelő Semmelweis Egyetem tanárai szerint az oktatás módszertana az, ami döntően befolyásolja a diákok hatékony tanulását. Erre azonban nincs általános recept, mindenkinek más módszerrel könnyebb a tanulás.

Az viszont biztos, hogy applikációkon és közösségi platformokon keresztül könnyebb megnyerni a mostani egyetemistákat.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korábbi megszokott oktatási módszerek, például amikor a tanár kiáll a katedrára, és megtartja az előadást, már nem bizonyulnak a leghatékonyabb módszereknek. A Cogito ugyanakkor egy olyan rendszer lehet, amely lépésről lépésre felépülve megfelelő tudástárat és adatbázist biztosít a hallgatóknak, amelyet bármikor használhatnak a mindennapokban. Nemcsak az a cél, hogy valaki sikeresen levizsgázzon, hanem hogy valóban megértse az anyagot.

Már több díjat is nyert az ötlet

A fiatal startup innovatív ötlete tavaly ősszel a Magyarországon először megrendezett Pitch@Palace Hungary 1.0 startup versenyen az előkelő harmadik helyen végzett, és elhozta a People’s Choice Award közönségdíját is.

Magyarországon a statisztikai hivatal adatai alapján körülbelül 1,7 millió vállalkozás van. Ágazati megoszlás tekintetében az új vállalkozások csaknem 25 százaléka kereskedelmi jellegű tevékenységet folytat. Figyelemre méltó viszont az, hogy a második helyen, 10 százalék körül szerepelnek a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységet folytató vállalkozások.

(Forrás: itmozaik.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)