Jump to content

A SpaceX hordozójának segítségével indult útra a TESS

2018. 04. 19. 03:59

A TESS, azaz a NASA exobolygó-elemző műholdjának hétfőről szerdára halasztott kilövésében Elon Musk magánvállalata is részt vett a Falcon 9-es hordozórendszerének segítségével.

A TESS lehet a következő nagy lépés, hogy a csillagászok száznál is több új exobolygót fedezhessenek fel és mérjenek fel úgy, ahogyan korábban arra még ember nem volt képes. A szonda kamerái a következő két év minden második perce után felvételt fognak készíteni körülöttük lévő csillagokról. Ezek a képek aztán segítenek majd a kutatóknak bolygóra utaló fényváltozások megtalálásában. A projekt kiemelt célja, hogy a Földhöz közeli (űrléptékkel közeli) exoplanétákra találjanak, ennél fogva ezek az új eredmények közelebb vihetik majd az emberiséget, hogy potenciális új otthonra leljen a világűrben.

A SpaceX feladata volt a TESS pályára juttatása, amit sikeresen meg is valósítottak. A küldetése végeztével a Falcon 9-es hordozórakéta biztonságban visszatért a Földre, ezzel pedig a magánűrvállalat letudta a 24. sikeres landolását az óceán közepén található leszállópályán.

A Tess küldetés teljes egészében rögzítésére is került az utókor számára, így ha lemaradtunk volna róla, akkor az alábbi videó segítségével bármikor pótolhatjuk.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: NASA)