Mint kiderült az állatok vetítése egyike volt az ambíciózusabb felszólalásoknak a veszélyeztett fajok érdekében, melyhez az utóbbi idők egyik legkomolyabb projekciós technológiáját vetették be. Az akció, becsületes nevén a Projecting Change, az Oceanic Preservation Society és az Obscura Digital összefogásának eredményeként valósult meg. A kettő közül az utóbbi gondoskodott a hóleopárdok és ráják kivetítéséről, míg az előbbi az ötletgazda volt.
A művészi megvalósítához 40 projektor sugaraira volt szükség, melyekből 5K videót vetíttek New York City legendás felhőkarcolójára. A 33 emeletes látvány akár 20 háztömbyni távolságból is jól látszott, így még a 14. utcában élők is gyönyörködhettek a természet kihaló félben lévő kincseinek képében.
Sajnos arról nem esett szó, hogy a közeljövőben esetleg megismétlik a műsort Európában, ám a YouTube és a Discovery is elérhetővé tette a fényjátékról készült felvételeket.
Forrás és fotó: engadget.com
Írta: Ambróz Nóra