Jump to content

Megérkezett a NASA eddigi legjobb képe a Plútóról

2015. 07. 14. 13:00

Régóta várod ezt a napot, hogy megpillanthasd a Plútót igazán közelről nagy felbontásban? A NASA máris kiadott némi ízelítőt a Földre visszatért képekből, ám a teljes HD felvételek megjelenésééig még egy kis türelemmel kell lenned.

Nem szeretnénk azonban tovább csigázni senkit, addig is van mit nézni az űrügynökség galériájában. A NASA máris megjelentette az első „szeretettel a Földnek” küldött kis felbontású képet, melyet az Instagramon posztoltak először. Ez az első eset, hogy az ügynökség a szociális hálókon keresztül tett közzé minden mást megelőzően egy hatalmas horderejű képet, írta a döntést kissé megkérdőjelezve a Wired.

Maga a fotó természetesen a New Horizon szonda műve, ám 16 órával az előtt készült, hogy a legközelebbi találkozás bekövetkezett volna, így mintegy 766 000 kilométeres távolságból látható a bolygó rajta.

A NASA megígérte, hogy jönnek a nagyobb felbontású képek is és egy sajtótájékoztató is az első eredményekkel a NASA Television összefoglalójában. Amint megérkeznek az újabb képek folytatjuk a tudósítást, addig is ismerkedj a Naprendszer kicsinyke mostohagyerekének eddigi legjobb fotójával.



Forrás és fotó: engadget.com
Írta: Ambróz Nóra