Egyike ezeknek a szerény kitételeknek, hogy a fényképek nem használhatókat reklámozásban, míg a másik, hogy szerepeltetni kell mellettük forrásukat. A SpaceX azt is leszögezte, hogy a Flickr oldalára feltöltött képeket a médiában is nyugodtan lehet publikálni.
A fantasztikus felvételek közt akad nagy záridejű kép egy rakéta indulásáról a Cape Canaveralról, egy robot által készített fénykép egy műhold pályára állásáról és egy földetérés fotója a dél-kaliforniai partokról.
A NASA már régebben megengedte fotóinak használatát, így a SpaceX kezdeményezése nem meglepő főleg, hogy sokan emelték fel szavukat az ügy mellett. Az USA-n kívül az Európai Űrügynökségtől is sokan várnak hasonló lépéseket, valamint üdvözölt változás lenne, ha a Rosetta küldetéséről is többet hallanánk a közösségi médiában.
A privát cég ezt a lépését valószínűleg olyan megfontolásból tette, hogy még nagyobb lelkesedést és érdeklődést szítson az űrutazásra kíváncsi közönségben.
Forrás és fotó: thenextweb.com
Írta: Ambróz Nóra