Jump to content

Egy üstökös illata

2014. 10. 27. 19:00

A tudósok szerint egy üstökösnek pokoli szaga lehet. Biztosan  emlékszel még a legutóbbi híradásunkra, mely a Rosetta útjáról szólt, nos ennek során kiderült, hogy miből is áll a vizsgált üstökös légköre, mely az emberi tüdő és szaglószervek számára nem csak, hogy rettenetesen büdös, de gyakorlatilag belélegezhetetlen lenne.

Nemrégiben az Európai Űrügynökség sikeresen vizsgálta a Nap mellett elhaladó 67P elnevezésű üstököst, melyről számos érdekes információt tudhattunk meg. Ahogy a gyorsan száguldó égitest fokozatosan melegedett, úgy kezdett el gázokat kibocsátani, melyeket szpektrométerek segítségével alaposan tanulmányoztak a tudósok.

A vizsgálatokból megtudták, hogy miből is áll az üstökös és ami „még fontosabb”, hogy milyen illata is lenne. Az űrügynökség szerint mindenek előtt metán, metanol és ammónia fordult elő nagy tömegekben a „levegőben”, emellett pedig hirdogén-szulfid, hidrogén-cianid és kén-dioxid adta meg a légkör valódi bukéját.

Ez azt jelenti, hogy életben maradnál egészen addig, amíg egy mély levegőt vehetsz az üstökös felszínén, akkor a szaglószerveidnek egy olyan pokoli bűzzel kéne szembesülniük, ami egyesíti magában a lócitrom, a záptojás és az ecet szagát.

A megállapítások tudományos értéke, hogy egy kicsivel többet tudunk már arról, hogy az üstökös hogyan is jönnek létre.

Forrás: blog.esa.int

Fotó: engadget.com és universetoday.com

Írta: Ambróz Nóra