Jump to content

A Virgin Galactic kész az első tesztűrrepülésre

2014. 10. 26. 14:00

Úgy tűnt egy ideje már, hogy örökké kell várnunk, hogy végre hírt adhassunk arról, hogy a Virgin Galactic megkezdi végre az utasok szállítását az űrbe. A türelmetlenkedésnek hamarosan vége, hiszen a projekt máris készen az első tesztrepülésre, mely reméljük, hogy rendben zajlik majd.

Közeleg a nagy nap, amikor végre az egyszerű földi halandóból is űrturista lehet, bár ez kissé még odébb van. De legalább már úgy látszik, hogy kezdünk közeledni a dologhoz.

George Whitesides, vezérigazgató bejelentette, hogy a SpaceShipTwo tesztrepülései végre komolyra fordulhatnak azok után, hogy 2014. javarészét a földhöz ragadtan töltötte. A késlekedés egyik legfőbb oka az volt, hogy a cég úgy döntött, hogy más „márkájú” rakétaüzemanyagot tölt a gépbe, mely ugyan javította a jármű teljesítményét, ám a csapatnak elölről kellett kezdenie a motorok tesztelését.

Most, hogy megtörténtek a szükséges előzetes intézkedések, zöld utat kapott a tesztrepülés. A projektről valószínűleg hamarosan még többet fogunk hallani, ha a cégnek feltett szándéka, hogy valóra váltsa Sir Richard Branson ígéretét a 2015-re tervezett űrtúrákról.

https://www.youtube.com/watch?v=pwm3leZu-O0

Forrás: engadget.com

Fotó: telegraph.co.uk és virgingalactic.com

Írta: Ambróz Nóra