Jump to content

Hatalmas aszteroida jön felénk!

2014. 08. 16. 22:16

Mondjuk nem mostanában ér ide, hanem 2880. március 16-án, de még akkor sem biztos, hogy becsapódik, erre az esély mindössze 1 a 4000-hez, ami nem hangzik soknak, de arra pont elég, hogy foglalkozzunk vele. Vagy ha nem is mi, de pár generációval később lehet közelibb probléma lesz.

Az aszteroida, amelynek jele 1950 DA, egy kilométer átmérőjű, és 14 kilométer per másodperc a Földhöz viszonyított sebessége. Az Independent szerint a becsapódás ereje 44 800 megatonnányi TNT erejével lenne nagyjából azonos, hatalmas szökőárakat okozna a robbanás mellet és a bolygó klímájára is nagy hatással lehet. Persze csak ha becsapódik.

Van ugyan 35 generáiónyi időnk arra, hogy felkészüljünk, a Tenessee-i Egyetem kutatói már dolgoznak is a megállításra vonatkozó terveken. Ha felrobbantanánk azzal semmit sem nyernénk, mert az egy csomó kisebb aszteroidát jelentene, amik szintén becsapódhatnak. Az 1950 DA-t a Van der Waals erők tartják egyben, a tudósok most látnak először példát erre. Ha a gravitációs erő hatna rá, akkor szétesett volna, ugyanis a gyors forgása miatt negatív gravitációja van, aza ha megpróbálnánk ráálni csak lelökne magáról. Ez viszont azt jelenti, hogy elég lenne valami kisebb változás a felszínén, hogy felbomoljon, mielőtt elér minket.

Forrás: index.hu / fotó: extremetech.com