Jump to content

A hanggal tölhető kütyük a jövő?

2014. 08. 13. 20:30

A londoni Queen Mary Egyetem és a Nokia közös kutatásának gyümölcse egy olyan telefon prototípusa, melyet a környezetében hallható hangok rezgéséből nyert energia segítségével lehet tölteni. Azaz nem is kell tölteni, hiszen azt megoldja magától is, elég ha nálunk van, és van némi háttérzaj.

A telefonban található nanogenerátorok segítségével a környezeti hangok gerjesztette rezgéseket tudják elektromos árammá alakítani. A technológiáról négy éve hallhattunk először, ekkor dél-koreai tudósok kísérleteztek vele. Az egésznek az alapja a piezoelektronikus hatás, melyben cink-oxid nanovezetékek a hang által gerjesztett rezgéseket elektromos árammá konvertálják. Akkoriban nem sikerült megfelelő mennyiségű áramot generálniuk, ahhoz, hogy egy telefont feltöltsenek vele. Ezt sikerült elérniük most a Queen Mary Egyetemnek és a Nokiának.

A technikai hátterét nem részletezem tovább a dolognak, akit érdekel, itt olvashat utána részletesebben. A végeredmény végül egy Nokia Lumia 925 méretű telefon lett, mely képes 5 voltnyi feszültséget generálnia mindössze a mindennapi háttérzajok segítségével, úgy mint forgalmi zajok, zene és beszédhangok. 5 volt elég arra, hogy feltöltsünk egy mobilt, és jelentősen több, mint a négy éve elért 50 milivolt.

A projekt eredménye fontos hatással lehet a jövő telefonjaira, már maga a koncepció is nagyon előremutató, azaz a körölöttünk lévő kihasználatlan energiákat tudnánk felhasználni annak érdekében, hogy telefonunk több ideig bírja, vagy egyáltalán ne is legyen szüksége feltöltésre. Dr. Joe Broscoe reméli, hogy kísérletükkel egy olyan életképes technológiát mutattak be, mely a jövőben a mindennapok részévé válhat.

Forrás: gizmag.com / fotó: gizmag.com