Jump to content

Augusztus 31-én mutatja be a V30-as okostelefonját az LG

2017. 07. 13. 10:05

Az LG elejtett egy nagyobbacska részletet avégett, hogy mit is várhatunk tőle az idén okostelefon fronton. Még az idei berlini IFA előtt leleplezné a cég a V30-as okostelefont.

A tavalyi V20-hoz hasonlóan a V30 bemutatását is az IFA rendezvényhez közeli időpontba tervezte be az LG. Eddig inkább csak pletyka volt, hogy ez a dátum augusztus 31 lesz, mindössze egy nappal a rangos kiállítás előtt, de az LG most kiküldött egy képet, ami megerősíteni látszik ezt az információt.

A kép nem árul el sokat, de gyanús, hogy az eddig kiszivárgott információkra reflektál. Ha hiszünk az OnLeaks és a MySmartPrice pletykáinak, akkor a V30 egy nagyobb és kerekebb G6 szerű telefon lesz. Ez egy jó hír, ha tetszett a G6 alap koncepciója, de egyben azt is jelentheti, hogy a V szériára jellemző eltávolítható akkumulátor és másodlagos képernyő eltűnik.

A készülék ára várhatóan 700 dollár körül fog mozogni és azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy a V30 egy a Snapdragon 835-nél gyorsabb processzorral fog érkezni, valamint az Android új verziójával, ami az Android O. Mérget persze még semmire se vegyünk, mert a készülék augusztus 31-re tervezet hivatalos bemutatkozásáig semmi se biztos ezekből a pletykákból.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: LG)