Jump to content

Felfüggesztette a moduláris telefon projektjét a Google

2016. 09. 03. 10:00

A Google anyacége, az Alphabet úgy döntött, hogy mégse akkora buli ez a moduláris telefon dolog és jegelték az Ara projektet meghatározatlan időre.

Baljós árnyék vetült az Ara projektre. Minden jel arra mutat, hogy mégse lesz semmi az egészből. Legalábbis a Googlenél tuti. A cég a technológiát továbbra is kiárusítja más cégekhez, de ők már nem dolgoznak rajta tovább momentán, erősítette meg a Reuters.

Kicsit csalódás ez. Pedig a cég a Google I/O konferenciáján még nagyon pozitív és derülátó volt eme termék jövőjének kapcsán. A telefont jövőre vártuk azok alapján, amit eddig a Google elárult és akár valami egészen jó is kisülhetett volna belőle. Elvégre milyen jól hangzik már, hogy pont olyan telefont rakhatunk össze magunknak, amilyet csak szeretnénk és persze az ára is ennek megfelelően alakult volna. Ha pedig valami hiányzik vagy feleslegessé válik, akkor egyszerűen kicseréljük az adott elemet. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Ez az álom egyelőre álom is marad.

 

(Forrás: engadget.com Kép forrása: youtube.com)