Jump to content

Még mindig hátrányos nőnek születni, főleg, ha saját telefont szeretnél

2018. 10. 15. 15:00

A Girl Effect és a Vodafone Alapítvány megbízásából készült tanulmány 25 országban, többek között Indiában, Tanzániában, Dél-Afrikában, Nigériában és Bangladesben mérte fel a kiszolgáltatott helyzetben lévő lányok mobiltelefonhoz való hozzáférését. A tanulmányból kiderül, hogy sok fejlődő országban még mindig társadalmi előítéletek uralják a technológiai piacot is.  

A kutatás eredménye azt mutatta, hogy a fiúknak másfélszer akkora eséllyel van mobiltelefonjuk, mint a lányoknak. Ráadásul esetükben 1,3-szoros a valószínűsége annak, hogy okostelefonjuk van, mivel a társadalmi előítéletek és egyéb akadályok aránytalanul korlátozzák a lányok mobiltelefonhoz való hozzáférését és mobilhasználatát.

A lányok mobiltelefon elérése a vártnál magasabb a fejlődő országokban. Míg a tanulmányban megkérdezett lányok csupán 44%-a mondta azt, hogy van telefonja, több mint fele (52%) már kölcsön tud venni egyet. A tanulmány szerint a telefon által a lányok úgy érzik, jobban be tudnak kapcsolódni az élet vérkeringésébe (50%), hozzá tudnak férni a tanulási lehetőségekhez (47%), csökkenthetik az unatkozást (62%), jobban hozzáférhetnek előlük eltitkolt információkhoz (26%), illetve megerősíthetik önbizalmukat (20%).

A fiúknak Facebook a lányoknak verés jár

A kutatás – egy 25 ország bevonásával készült kvalitatív és kvantitatív tanulmány, – ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a lányok telefonhoz való hozzáférését és annak használatát drasztikus mértékben csökkentik azok a negatív társadalmi normák, amelyek nem biztosítanak számukra a fiúkéval egyenlő szabadságjogokat.

A megkérdezett fiúk több mint kétharmada (67%) arról számolt be, hogy van mobiltelefonja (míg ugyanez az adat a lányok esetében 44% volt), kölcsönvett készüléket pedig 28%-uk használt – a lányok 52%-os arányához képest. Ráadásul pl. Nigériában, Malawiban és Tanzániában a fiúk sokkal nagyobb eséllyel vesznek igénybe mobiltelefont összetettebb tevékenységekhez, mint pl. Whatsapp vagy Facebook-használathoz, internetes hírolvasáshoz vagy álláskereséshez.

Ezekben az országokban sokkal valószínűbb, hogy a lányok telefonhasználatát egyszerűbb napi feladatokra korlátozzák, amelyekhez sokkal kevesebb technológiai jártasság is elegendő, mint pl. a szülők felhívása vagy a számológép használata.

Indiában és Bangladesben a mobiltelefont használó lányok gyakran szembesülnek a közösség negatív megítélésével, ezért a szülők sokkal nagyobb valószínűséggel akadályozzák meg a készülékhez való hozzáférést.

Azok a lányok, akik a telefonnal kapcsolatos szabályokat megszegik, ugyancsak nagyobb eséllyel kapnak szidást, verést, iskolától való eltiltást; sőt, gyakrabban kényszerítik őket házasságba is nagyon fiatal korban. „Ha egy 15 éves lánnyal történik ez meg, szobafogságot kap, megverik, és a tanuláshoz való jogától is megfosztják. Sőt, még az is lehet, hogy férjhez adják” – mesélte egy 17 éves indiai lány.

A lányok mobilhasználatának korlátozása egyben azt is jelenti, hogy a lányok sokkal nagyobb valószínűséggel kényszerülnek arra, hogy akár veszélyes, titkos úton jussanak mobiltelefonhoz. Észak-Nigériában például, ahol a lányok telefonhasználata szülői engedélyhez kötött, a lányok azt állítják, gyakran előfordul, hogy a fiúk titkos telefont adnak a barátnőjüknek, hogy titokban bármikor el tudják érni. Emiatt a lányok a szülők biztonsággal kapcsolatos aggályait tekintik a mobiltelefonhoz való hozzáférés legfőbb akadályának (47%), míg a fiúk esetében annak költsége a legfontosabb visszatartó tényező (60%).

Nők, lányok?

Kecia Bertermann, a Girl Effect Digitális Kutatás részlegének műszaki igazgatója így nyilatkozott: „A technológia vívmányaihoz való egyenlőtlen hozzáférés egyre fontosabb kutatási terület, a „lányokat” azonban általában összemossák a „nők” tágabb kategóriájával, ezért az ő sajátos kihívásaikra nem derül fény. Ez a tanulmány azonban pontos képet fest a lányok által megtapasztalt valóságról, és arról, hogy a mobiltelefonhoz való hozzáférésben a sor legvégén kullognak. Ez azt jelenti, hogy a lányoknak sokkal több kockázatot kell felvállalniuk, miközben az előnyökből nem, vagy csak alig részesülnek. Sem idejük, sem jóváhagyásuk nincs ahhoz, hogy magabiztosan kísérletezhessenek a mobiltelefon komplexebb felhasználási módjaival. Ez nem jelent mást, mint hogy akadályozzák a lányok technikai készségeinek fejlesztését. Másodsorban, mivel a lányok egy részének a titkos telefonhasználat marad meg egyetlen lehetőségként, úgy érezhetik, hogy a biztonsággal kapcsolatos problémákról sem a szüleikkel, sem a barátaikkal nem beszélhetnek, ezzel sokkal nagyobb veszélybe sodorva magukat.”

Malawiban és Ruandában, ahol a mobiltelefonhoz való hozzáférést korlátozzák, és a lányok technikai ismeretei alacsony szinten állnak, még maguk a lányok is attól félnek, hogy a telefon „letérítheti őket a tisztességes útról” azzal, hogy fiúkkal hozhatja őket kapcsolatba, amely végül nem kívánt terhességhez fog vezetni.

„Néhányan úgy gondolják, hogy a fiúk és a lányok különbözőek, míg mások azt mondják, hogy egy fiúnak bármilyen korban lehet telefonja, viszont a lányok teherbe eshetnek tőle” – mondta egy malawi 19 éves lány.

A lányok körében azonban általánosan elfogadott gondolat, hogy a mobiltelefon növelheti a biztonságukat. A lányok a fiúknál sokkal többször hangoztatják, milyen hasznos tud lenni a mobiltelefon a rájuk leselkedő veszélyek csökkentésében.

Azokban az országokban, ahol a lányok kevésbé férnek hozzá a mobiltelefonhoz, és annak használata is korlátozottabb számukra, általában ezt tartják a telefon tulajdonlása melletti legfontosabb érvnek. Andrew Dunnett, a Vodafone Alapítvány igazgatója így fogalmazott: „A lányok lemaradnak. Sok országban a mobiltelefonhoz való hozzáférés kulcsfontosságú szerepet játszik a lányok egészségnek megőrzésében, tanulásában és fejlődésében. Szembe kell néznünk azzal a valós ténnyel, hogy a lányok és a fiúk nem egyenlő eséllyel férnek hozzá a mobiltelefonhoz, ezért olyan szolgáltatásokat kell fejlesztenünk, amelyek ténylegesen el is jutnak a lányokhoz, és segítik őket. Szeretnénk, ha ez a kutatás tájékoztatná és egyben támogatná a technológiai és fejlesztési szektort a lányok igényeinek kielégítésében, és kézzelfogható előrehaladást eredményezne az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak megvalósításában.”

A Vodafone Alapítvány és a Girl Effect elkötelezték magukat amellett, hogy nyolc országban hétmillió kiszolgáltatott helyzetben lévő lány ügyét mozdítják elő azzal, hogy mobiltelefonon biztosítanak számukra hozzáférést a nekik szükséges szolgáltatásokhoz.

(Forrás: itmozaik.co.hu;Vodafone | Kép: pixabay.com, flickr.com)