Jump to content

Meg fogunk lepődni az új Galaxy S8 árán

2017. 03. 30. 11:32

Végre kiderült, hogy pontosan milyen vaskos árcédulát aggat a Samsung a hazai boltok polcaira kerülő legújabb csúcskészülékeire. Mondjuk azt finoman, hogy nem erre számítottunk.

Ha azt gondolta valaki naivan, hogy a Samsung majd egy szép, erős, de konszolidált árral rendelkező telefonnal próbálja meg visszalopni magát a tavalyi év után a fogyasztók szívébe, akkor tévedtünk. A Galaxy S8 és S8 Plus a bizonyíték rá, hogy nem csak az Apple tud fájdalmasan drága készülékeket gyártani. Persze, ha azt nézzük, hogy mi került a Samsung új telefonjába és milyen erős, akkor valahol lehetett tudni, hogy nem filléres cucc lesz. Még így is kicsit soknak érezzük azt a ~275 ezer forintos árat, pláne hogy a drágának kikiáltott iPhone 7 „csak” ~256 ezer forint. Az S8 Plus pedig ahogy az lenni szokott a Plus modelleknél még egy kicsit ennél is drágább. A Plus élmény 15 ezer jó magyar forintba fáj.

Magyarországon az új Galaxy S8 telefonok április 28-tól lesznek kaphatók, viszont előrendelni már lehet az S8 és az S8 Plus modellekből is.

 
(Forrás: samsung.com Kép forrása: samsung.com)