Jump to content

Bevált a Samsung árcsökkentése, de ártott a profitnak

2015. 10. 29. 12:00

Elsőként kezdjük a Samsung jó híreivel: a cég, ahogy várható volt, többet keresett az elmúlt negyed évben, mint tavaly ilyenkor. Az érem másik oldala azonban, hogy a növekedés nem tűnik hosszú távon tarthatónak.

2015-ben a Samsung 6,46 milliárd dollárt profitot könyvelhetett el a harmadik negyed ideje alatt, ami jelentős előrelépés volt a 2014-es 3,8 milliárd dollárohoz képest, ám még mindig szerény eredmény a 2013-ban elért 9,6 milliárd dollár mellett. Tavaly a harmadik negyed 3,8 milliárdot hozott, míg az idei évben ez a szám csaknem kétszeresére, 6,46 milliárdra nőtt. A részletes eladási adatokat tartalmazó kimutatások szerint a Samsung sikerében jelentős részt vállaltak az új zászlóshajók, a Galaxy Note 5 és a Galaxy 6 Edge+, ám az S6 modellek árának csökkentése és a középkategóriás készülékek is fontosak maradtak.

A Samsung jelenleg főként az eredmények fenntartására kénytelen fókuszálni, új csúcsok meghódítása helyett, így a hosszú távú célok közt például részvényeinek 10 milliárd dollárnyi visszavásárlása szerepel a jövő év során. 2016-ban valószínűleg a telefonos eladások lelassulnak majd, köszönhetően a kevesebb kiadott eszköznek, míg a cég a tévékkel és viselhető kütyükkel foglalkozó divízióit igyekszik felpörgetni. A Samsung kínálatának jövő évre maradó legizgalmasabb darabjai az áttetsző és tükrös kijelzők lehetnek, melyek bemutatóira már akár a januárban startoló CES ideje alatt is számíthatunk.

Forrás és fotó: engadget.com
Írta: Ambróz Nóra