Jump to content

Hozzánk is megérkezik a OnePlus

2015. 03. 10. 10:00

A kínai okostelefongyártó OnePlus bejelentette, hogy piacát újabb 16 európai országra terjesztette ki, így többek között nálunk is kaphatóak lesznek a cég telefonjai és a hozzájuk tartozó kiegészítők.

Az első érkező a One, mely 16 GB tárhellyel Silk White (selyemfehér) és 64 GB-os változatban Sandstone Black színben (homokkő fekete) lesz elérhető a cég számos tokja, borítója és fülhallgatója mellett. A OnePlus a következő országokban kezdi meg működését hamarosan:

Bulgária
Szerbia
Ciprus
Csehország
Észtország
Görögország
Magyarország
Írország
Lettország
Litvánia
Luxembourg
Málta
Lengyelország
Románia
Szlovákia
Szlovénia

A cég először 17 országban működött tavaly, majd innen terjeszkedett tovább Indonéziába és Indiába. A 16 GB-os One 269 euróba, míg a 64 GB-os kiadás 299 euróba kerül, ami kicsivel kevesebb, mint a készülékek tavaly júniusi induló ára.

Az egyik társalapító, Carl Pei kisebb rendezvényeken jelenik majd meg a jövő héten Varsóban, Prágában és Budapesten, ahol a látogatók szemügyre vehetik a One-t és a OnePlus saját Android-alapú alkotását az OxygenOS-t.

Forrás: thenextweb.com

Fotó: thenextweb.com és oneplus.net

Írta: Ambróz Nóra