Jump to content

Az LG sikerei

2014. 10. 30. 16:00

Az LG sok más céggel ellentétben igazán komoly sikereket könyvelhet el magának az utóbbi időszakban is. Mialatt rekordokat döntő mennyiségű, 16,8 millió okostelefont adott el a cég, azalatt képes volt profitját megkétszerezni, ami az üzleti sikerek egyik legkomolyabbikáról tanúskodik.

Míg a Samsung küszködik és az Apple az Android telefonokat próbálja túllicitálni képernyőméreteivel, addig az LG háza táján egyszerűen csak minden rendben van. Az igazat megvallva még talán kicsit jobban is, mint egyszerűen csak rendben.

A bejelentett sikeradatok szerint rekord mennyiségű okostelefont adtak el és összességében is az elmúlt öt év során ez volt a legjobb negyedévük. A LG összesen 16,8 millió készüléket adott el, amiből 450 millió dolláros tiszta hasznuk volt. Ez nagyjából a tavalyi év ugyanezen periódusában elért eredmény kétszerese.

Ennek részeként 39%-kal nőtt a mobileladások száma, aminek értékét csak kicsit csökkentette, hogy kevesebb hasznot ért el a Home Appliance. Ez egészen pontosan 2,44 milliós veszteséget jelentett az Air Conditioning (légkondícionáló) részlegen. Az LG szerint ennek legfőbb oka, hogy az időjárás körülményei nem kedveztek nekik, így többek között a cég szülőföldjén, Koreában csökkent az eladások száma.

A TV és Home Entertainment profitja 5%-ot emelkedett, mutatva ezzel, hogy világszerte nőtt az érdeklődés az LG TV-készülékei iránt. A vállalat reményei szerint csúcskategóriás 4K kijelzős darabjuk szintén szépen hoz majd a konyhára az év utolsó szakaszában, karácsonykor.

Forrás: engadget.com

Fotó: theverge.com és androidguys.com

Írta: Ambróz Nóra