Jump to content

Bejelentette a Samsung a Galaxy S5 Mini érkezését

2014. 07. 02. 16:55

Rengetegen várták már, és szerencsére senkinek nem is kellett csalódnia a Samsungban. Ahogy az várható volt, augusztusban már boltokba kerül a csúcsmodell kistestvére is, a Galaxy S5 Mini.

A telefon nagyjából ugyanazokkal a tulajdonsággal rendelkezik, mint nagyobb versenytársa, de az S4 Minihez képest is jelentős előrelépések történtek, leginkább a kijelző tekintetében. Míg a Mini család előző tagjának még csak 4.3 hüvelykes kijelzője volt, az új modell már 4.5 hüvelykes képátlóval büszkélkedhet, és a felbontás tekintetében is veri elődjét, a Super AMOLED megjelenítő immár 720x1280 pixeles képet ad, az eddigi 960x540 pixel helyett.

A készülék hátsó kamerája 8 megapixeles képeket tud lőni, míg az előlapi 2.1 megapixeleseket, természetesen jelen vannak a Samsung megszokott kameraszoftverei is, mint az arc-és mosolyfelismerés, stb. A telefon természetesen 4.4-es Androiddal fog érkezni.

A 120 grammot nyomó okostelefon IP67-es por-és vízállósági szabvánnyal rendelkezik, a ház alatt pedig egy négymagos, 1.4 GHz-en pörgő processzort, 1.5 GB RAM-ot, egy 2100 mAh-s akkumulátort és 16 GB belső memóriát találunk. Az S5 Mini valószínűleg nagy siker lesz, a csúcsmodell S5-ből 11 millió példány talált gazdára az első öt hónapban.