Jump to content

Mesterséges intelligencia segíti a stroke-betegek kezelését

2020. 08. 25. 16:00

A mesterséges intelligencia hatékonyabbá teszi a stroke-betegek egészségügyi ellátását – mondta a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának adjunktusa.

Gunda Bence az M1 Ma reggel című műsorában hozzátette: a szoftver nagyon gyorsan kiértékeli a képalkotó vizsgálatok – CT, MRI – eredményeit. Mint mondta, egy radiológus 15 perc alatt értékeli ki a felvételeket, míg a döntéstámogató szoftver mindössze 30 másodperc alatt elvégzi az elemzést.

A szoftvernek hála virtuális konzíliumot is lehet tartani, mivel az eredményeket mobilapplikáción, illetve webes formában az ellátásban részt vevő összes szakorvos azonnal látja – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a stroke kezelése esetén fontos a gyors döntéshozatal, mivel a tünetegyüttes megjelenésétől kezdve mindössze néhány órán át lehetséges az orvosi beavatkozás.

A szoftver az elemzésnél nagyon komplex képet ad, adatot szolgáltat arról, hol van a károsodás, milyen kiterjedésű, illetve súlyosságú, s hogy milyen érrendszeri következményekkel járhat az elzáródás.

A műsorban elhangzott, évente Magyarországon csaknem 40 ezren kapnak stroke-ot, és 13 ezer ember veszti életet vérrög okozta érelzáródás következményeként.

(Forrás: itmozaik.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)