Jump to content

A szórakoztatás lesz az önvezető autók legfontosabb funkciója

2017. 01. 11. 10:28

Idővel az önvezető autók technológiája elérheti azt a szintet, hogy tökéletesen önálló járművek közlekedjenek a forgalomban, ezzel teljesen feleslegessé téve az emberi beavatkozást, no de mit fogunk akkor csinálni az autóban?

Még minden bizonnyal kicsit odébb vagyunk attól, hogy az önvezető autók kiszorítsák az emberi sofőrök felügyeletét igénylő társaikat, de ez csak idő kérdése. Márpedig, ha és amikor ez bekövetkezik, úgy az embereknek nem lesz igazán mivel elfoglalni magukat az autókban ülve. Ma pedig mit tesz egy ember, ha elkezd unatkozni? Nagy valószínűséggel benyúl a zsebébe és előveszi korunk standard időgyilkoló eszközét, az okostelefont. Ez pedig nem feltétlen ideális mindenkinek. Biztosra vehetjük, hogy bármely autógyártó márkáról is legyen szó, ezt egyik se akarja. Gondolhatjuk, hogy nem céljuk átengedni ezt a terepet a zsebszámítógépeknek, inkább ők szórakoztatnának minket.

Erre az egyik lehetséges megoldás a fedélzeti mesterséges intelligencia, ami nem csak A-ból B-be vinne el minket a kátyúk között szlalomozva, de közben a mély gépi tanulási folyamatok eredményeként a legjobb barátunkká válna, amit csak eltudunk képzelni egy autóút elejéig. Tudná, hogy hol és mikor szeretünk enni, hogyan érezzük magunkat, hogy szolgál a kedves egészségünk, milyen zenét szeretünk és melyik a kedvenc csapatunk. Képzeljük csak el, hogy épp rossz napunk van, de semmi gond, mert az autó tudja, hogy hogyan vidítson fel minket és már játssza is kedvenc zenénket úton a város legjobb hamburgerese felé.

Bár az ilyen komoly AI „barátok” lehetősége még távolinak tűnhet, de tulajdonképpen mi az, ami nem adott hozzá? Igazából néhány alkalmazás adatait egybevegyítve és azt átadva egy Amazon Echo vagy egy Microsoft Cortana szintű mesterséges intelligenciának, már kaptunk is egy gépet, ami ismeri az egészségi állapotunkat, szokásainkat, kedvenc zenéinket, ételeinket, az összes ismerősünket és úgy általában a teljes napi programunkat. Az egészségi állapotunk figyelésére képes szenzorokkal ellátott eszközök is adottak, amik által rögzített adatokból egy gép következtethet bizonyos érzelmi állapotokra. Az egyetlen feladat ezeknek az adatoknak az összehozása és egy olyan gépi intelligencia megalkotása, ami képes őket kezelni, majd ezt integrálni egy autóba. Mondani se kell az autógyártók java már kísérletezik valami hasonlóval. Alexa és Cortana egyaránt utat talált magának a következő évek autómodelljeibe. Innen már csak egy lépés, hogy a rólunk rendelkezésre álló adatok alapján személyre szabott javaslatokat tegyenek számunkra egy-egy utazás során és kitalálják, hogy mivel is tudnának minket legjobban szórakoztatni. Aztán már csak az lesz a kérdés, hogy ezekre a mindentudó gépekre lehetőségként vagy fenyegetésként tekintünk.

(Forrás: itmozaik.hu Kép forrása: pixabay.com)