Jump to content

Szemkövető technológia a bénulásban szenvedőknek

2015. 08. 10. 10:00

Az idegrendszeri problémák egyes súlyos eseteiben a bénulásban szenvedők gyakorlatilag el vannak vágva a világtól. A betegségek fokától függően akár az is előfordulhat, hogy sem járni, sem beszélni nem tudnak – ám gyakran ilyenkor is képesek kontrollálni szemük mozgását, mely egy új technológiának hála kommunikációs eszközzé válhat.

Egy új fejlesztés visszaadhatja a súlyos bénulásban szenvedőknek a beszéd és kommunikáció szabadságát végre. Egy san diego-i kutatócsoport találmánya, az EyeHome a szem mozgásokat veszi alapul, melynek során egy telefonszerű felhasználói felületen kell a betegeknek különböző pontokra fókuszálni a kommunikációhoz. Az opciók közt szerepel üzenetek „diktálása” és a szociális média nyomonkövetése is, míg más elemek speciális ebook olvasókat, sőt szemmel vezérelhető hangszereket tennének elérhetővé.

A fejlesztés még viszonylag friss és csak akkor indult be igazán, amikor egy tudós arra kérte hallgatóit, álljanak elő valamilyen megoldással. Tavaly ősz óta az UCSD kutatócsapata 300 000 dolláros támogatást is kapott, mely a jelenlegi prototípusokat finanszírozta. Reméljük, rövidesen sikerül eljutni odáig a munkával, hogy a betegek számára elérhetővé váljon a technológia, mely visszaadná függetlenségük egy nagyon fontos részét.

Forrás és fotó: engadget.com
Írta: Ambróz Nóra