A legalapabb készülék kezdő ára valahol 350 dollár környékén mozog majd, míg az alumínium burkolatot kicsivel több pénzért rozsdamentes acélra lehet cserélni, sokkal többért pedig akár színaranyra.
Az okosóra 18 órán át bírja az átlagos napi terhelést, ám ez energiatakarékos módban több, míg intenzív igénybevétel mellett kevesebb is lehet.
Az óra kezdőképernyőjén felfele simítva az első dolog, amivel találkozol a „Glances”, mely a legtöbbet használt alkalmazásaid válogatása lesz, úgy mint az időjárásjelentés, a hírek, notifikációk, találkozók és sok minden más. Az oldalsó gomb segítségével a telefonkönyvet érheted el és szinkronizálhatod készülékedet barátaid okosórapéldányaival, aminek köszönhetően üzenhettek egymásnak vagy megoszthatjátok rajzaitokat és ühm… a szívveréseteket is.
A tevékenységmérés tekintetében az Apple Watch nem restell rád szólni, ha túl sokat ültél egy helyben és szorgosan emlékeztet a napi beütemezett testmozgásodra is. Emellett heti tevékenység statisztikákkal szolgál és elemzi teljesítményedet futás közben.
A legtöbb egyéb tulajdonság már 2014-ben, szeptemberben nyilvánosságra került, amikor az Apple bejelentette az eszközt. A mostani esemény sokkal inkább az egyes alkalmazások az órán való lehetőségeire fókuszált, mint például az Instagram, a WeChat, a Uber és az Apple Pay esetében. Cook azt is kiejelentette, hogy az iOS 8.2-ben már benne lesz Apple Watch appja.
Az Apple Watch hamarosan három verzióban lesz elérhető: Regular Edition, Sport vagy Apple Watch Edition. Ezek közül a legdrágább az Edition elnevezésű tömör arany változat, mely egyedi designnal rendelkező szíjakkal érkezik és – kapaszkodj meg – 10 000 dollárba kerül. Az előrendelés április 10-én veszi kezdetét.
Forrás: thenextweb.comFotó: qz.com és humster3d.com
Írta: Ambróz Nóra