Jump to content

A Lollipop nem igazán virulens egyelőre

2014. 12. 03. 20:00

Most, hogy az Android 5.0 Lollipop végre szépen lassan megérkezik a különböző eszközökre, felmerül a kérdés, hogy mekkora hatást gyakorolt az új operációs rendszer az Android OS-ek eloszlására. A válasz röviden annyi, hogy nem túl sokat, sőt mondhatni meglepően keveset!

A Google a Lollipop kiadást követően egészen rövid időn belül máris kibocsátotta a legfrissebb Android eddigi teljesítményének adatait. Ebből az látszik, hogy a régebbi verziók mellett a Lollipop használtsága lényegében eltűnik a diagrammon a maga 0,1%-ával. Ezt a Google Play-t meglátogató felhasználók adatai alapján mérték.

Ez a szám elsőre kissé megdöbbentő lehet, ám végiggondolva, hogy az első Lollipoppal felszerelt eszközök, mint a Nexus 6 például csak néhány hete kerültek piacra, annyira nem nyugtalanító. Mindenesetre az látszik belőle, hogy az új Androidnak bele telik majd egy kis időbe, mire a szélesebb közönséghez is eljut.

Mi a helyzet azonban a többiekkel? Ahogy azt minden bizonnyal helyesen megtippelted, a KitKat uralkodik jelenleg 33,9%-kal, mely jelentős növekedést mutat a három hónappal ezelőtti 20,9%-os részesedéshez képest. A további esetekben minél régebbi egy verzió, annál gyérebb a népszerűsége. Azt egyelőre ebből még nehéz megjósolni, hogy a jelenlegi helyzetben van-e a KitKat karrierje csúcsán vagy még további növekedésre lesz képes, ám a Lollipop folyamatosan érkező frissítéseinek köszönhetően biztosak vagyunk benne, hogy csak idő kérdése, míg az új verzió átveszi a domináns szerepet.

Forrás: engadget.com

Fotó: androidpit.com és slashgear.com

Írta: Ambróz Nóra