Jump to content

Házhoz megy az iskola szükség esetén

2020. 05. 06. 19:00

„Iskolát minden otthonba” felhívással indította el az OtthON programot lelkes civilek csapata a United Way Magyarországgal összefogva. A járvány miatt bezárni kényszerült oktatási intézmények újfajta kihívás elé állították a diákokat, ezzel együtt a szülőket is. Hazánkban nagyon sok tanuló nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges eszközökkel, így nem tudja tartani a lépést társaival. Ezt felismerve alakult meg az OtthON program, mely olyan családok számára tesz elérhetővé internetet és számítógépet, akiknek nincs lehetőségük bekapcsolódni a digitális oktatásba.

„Pedagógus Szakmai Közösségünkön keresztül felmértük a szükségleteket és szívszorító történetek érkeztek: egyik tanárunk a 21 fős osztályából 9 gyermekkel hetek óta nem tud kapcsolatot teremteni a digitális eszközök hiánya miatt; egy másik oktatónk a másodikos tanulójáról nem hallott három hete, akiről tudja, hogy hatan élnek egy 24 négyzetméteres lakásban, ahol még vezetékes víz sincs, nemhogy internet. Az OtthON program keretében ezeknek a gyermekeknek szeretnénk megteremteni a megfelelő körülményeket a tanuláshoz.” – mondta Adriány Kincső, a United Way Magyarország ügyvezető igazgatója.

A program adománygyűjtésen alapul, az alapítvány szakmai partnere nonprofit együttműködés keretében a beérkező pénz és/vagy tárgyi adományokból felújított konfigurációkat állít össze. Már 33.000 forint elegendő – a megfelelő szakértelem mellett–, hogy felújítsák az eszközöket, amelyeket aztán napi szinten használhatnak a gyerekek.

A United Way Magyarország nonprofit szervezet felmérte a számítógépekre, stabil internetkapcsolatra való igényt az oktatási intézmények, pedagógusok körében, így miután eljuttatják hozzájuk az eszközöket, az intézmények térítésmentesen használatba adják a családoknak, amíg otthonról kell tanulni. Eddig 1.682.000 forintból 50 számítógép-csomag talált gazdára, de még mindig rengeteg gyermek él internet és számítógép nélkül, ezért minden segítő kézre szükség van.

(Forrás: itmozaik.co.hu;United Way Magyarország alapítvány, | Kép: pixabay.com)