Jump to content

Kínai bírósági tárgyalásokat fognak közvetíteni a neten

2016. 10. 04. 15:00

Tőle szokatlan lépésre szánta el magát a kínai kormány. Több bírósági tárgyalás is online közvetítésre kerül az országban, ami azt jelenti, hogy bárki megtekintheti majd őket az interneten keresztül.

Sok bírálat érte már a kínai kormányt azért, mert nem éppen az átláthatóság szellemében rendezték be országukat, de most egy komoly lépést tette ezeknek a vádaknak a megcáfolásának irányába. Egyes bírósági tárgyalásokat online fognak közvetíteni. Természetesen a hangsúly azon van, hogy „egyes” tárgyalásokat, nem az összest (az már tényleg túlzás lenne). A BBC riportja szerint elsősorban az olyan „érzékeny” tárgyalások nem kapnak majd rivaldafényt, mint például az emberjogi aktivistákhoz kötető ügyek.

A közvetített tárgyalásokkal kapcsolatos információkat és a közvetítések idejét egy külön erre a célra létrehozott oldalon tekinthetik meg az érdeklődők. Lesznek itt drogkereskedelemmel, márkajogokkal, válással és gyilkossággal kapcsolatos ügyek, de persze azért csak válogatott formában.

(Forrás: engadget.com Fotó forrása: pixabay.com)