Jump to content

ITM: a fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos járművek vásárlására kiírt pályázat

2020. 05. 25. 15:30

A fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos autók és robogók vásárlására kiírt ötmilliárd forintos pályázat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kaderják Péter elmondta, a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.
A fogyasztói kör szélesítése mellett a pályázat célja a jobb elérhetőség megteremtése, valamint a klíma- és környezetvédelem is - tette hozzá.
Elmondta: Magyarországon jelenleg körülbelül 18 ezer elektromos jármű van forgalomban, az ötmilliárd forintos támogatással pedig várhatóan 1200-1500 kerülhet az utakra. Az országban körülbelül 800 nyilvános elektromos töltőállomás van, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy ez a szám növekedjen - tette hozzá.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy az elektromos járművek vásárlása a koronavírus-járvány idején is nőtt, míg a hagyományos meghajtású járművek értékesítése jelentősen csökkent az első negyedévben az előző évhez képest.

(Forrás: itmozaik.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)