Jump to content

Japánban leállították a Wii U gyártását

2017. 01. 31. 19:13

Nyakunkon a Nintendo Switch start, így különösebben nem meglepő, de mégis egy fontos korszak végét jelenti, hogy leálltak a Wii U gyártásával Japánban.

A hírt a Nintendo Japán termékoldalán tették közé (redditen keresztül) a következő üzenettel: „Production end (in Japan)”, alatta egy képpel egy Wii U konzolról.

Már tavaly márciusban pletykáltak róla, hogy ez lesz, aztán 8 hónapra rá újra felröppent a hír, hogy november elején leállnának a gyártással. Ekkor a Nintendo tagadta a dolgot és kijelentette, hogy a Wii U termelése a terveknek megfelelően folytatódik. Ezzel így ennyi is lehetett volna, de aztán egy hétre rá jött a bejelentés a cégtől, hogy a termék gyártása hamarosan leáll Japánban.

Ez a hamarosan most jött el. Ettől függetlenül a Nintendo tervei szerint még 800 000 Wii U egységet terveznek eladni a globális piacon ebben a pénzügyi évben. Ez az egész világra nézve egyáltalán nem sok, szóval a jövőben nehezebb lehet beszerezni egy ilyen konzolt.

A Wii U 2012 végén került a piacra és 2016 december 31-ig 13,34 millió egység fogyott el belőle a becslések szerint.

A Nintendo következő konzolja, a Nintendo Switch március 3án érkezik.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)