Jump to content

4 milliárd dollárt venne ki a ZeniMax az Oculus zsebéből

2017. 01. 31. 18:40

A VR úttörőjeként elhíresült Oculus tárgyaláson vett részt néhány hete, ahol néhány kellemetlen váddal szemben kellett védenie magát, amiket a Zenimax vetett fel ellene.

A tárgyalás végül nem sült el valami jól. Az Oculus és a ZeniMax ügyéről végül a bíróság fog dönteni. Arról szólna a fáma, hogy a ZeniMax szerint az Oculus fontos kódokat vett kölcsön tőlük, amibe ők nem egyeztek bele. Mondjuk ki na, lopással vádolják az Oculus-t, aki persze tagad. Konkrétan azt kellene eldönteni, hogy John Carmack ellopta-e és eladta-e a ZeniMax fejlesztését, amikor 2013-ban átszambázott az Oculus-hoz.

A ZeniMax összesen 4 milliárd dollárt követel. 2 milliárd dollárt kompenzációként és 2 milliárd dollárt a bűntető jellegű kártérítésként. Ez hatalmas összeg, pláne hogy az Oculus elleni ügy nem áll valami erős lábakon. Az Oculus dolgozói tanúsítani tudják, hogy soha nem látták azt a forráskódot, amit Carmark elvileg kölcsönvett vagy kezdtek el az alapján bármit is függetlenül fejleszteni. A pert még 2014-ben indították és azóta az ügyben több kulcsszereplő, köztük még Mark Zuckerberg is tanúskodott és egészen eddig mind rendíthetetlenül kiálltak az ártatlanságuk mellett.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: engadget.com)