Jump to content

Véletlenül roncstelepen kötött ki a holdjáró prototípus

2015. 11. 01. 16:00

Egy teljesen egyedi holdjáró prototípus, melyet a NASA az 1960-as években épített, majdnem a roncstelepen végezte fémalkatrészként. A Motherboard felfedezése szerint a felbecsülhetetlen értékű darab Alabamában, egy udvarban rozsdásodott már 2014 óta.

Egy a légierő történetét kutató kíváncsiskodónak köszönhető a felfedezés, mely (majdnem) megmentette a holdjárót. A történész azonban sajnos nem értesítette azonnal az illetékesek és nem intézkedett a jármű biztonságba helyezését illetően sem. Sajnos, mire a kutató megpróbálta volna megszerezni a holdjárót, addigra annak tulajdonosa meghalt, így a terület örököse az ott rozsdásodó egyéb dolgokkal együtt eladta a kincset a helyi vastelepnek, ahol ugyan sokkal kevesebbet fizettek a holdjáróért, mint a gyűjtők tették volna, ám a többi ajánlat túl későn futott be.

A történet szépséges fordulata azonban ekkor következett be. A bontóműhely vezetője, aki megvásárolta a holdjárót nem darabolta fel a járművet. Éppen ellenkezőleg. A férfi felvette a kapcsolatot a Motherboard csapatával és képekkel bizonyította, hogy a ritkaság még épségben van. A kincs új tulajdonosa később a holdjáró eladását tervezi.

Forrás és fotó: engagdet.com
Írta: Ambróz Nóra