Jump to content

Nincs több bűbájosság az Etsy-n

2015. 06. 22. 10:00

Az Etsy online shopja elsősorban a kézzel készült csecsebecsék eladásáról lett híres, ám az utóbbi időben a babonák és pogány vallások hívői is felkapták az oldalt maguk között, ugyanis az ideális terepet biztosított varázslatok, bájitalok és más misztikus javak eladásához. Ennek azonban vége.

Azok a kereskedők, akik eddig különböző bűbájos holmikkal üzleteltek, kénytelenek lesznek hamarosan máshova vinni portékájukat. Az Etsy nagyon komolyan átírta szabályrendszerét, mely mindenféle „metafizikai” szolgáltatás és kétes kimenetelű ígéret eladását tiltja, noha eddig jövedelmező üzletág volt náluk a bosszú és a fogyás. A cég azóta nem vesztegette túl sokat az idejét, hiszen a ilyen „termékeket” árusítók boltjai minden további figyelmeztetés nélkül törlésre kerültek.

Nem meglepő módon azonban ehhez a kereskedőknek is volt egy-két szavuk, akik azóta vallási diszkriminációval vádolják az Etsy-t. Ironikus módon azonban jósnak sem kellett volna lennie senkinek se ahhoz, hogy sejtse előre az új szabályok bevezetését. Az Etsy, mint minden magára valamit is adó cég, nem szeretne olyan ügyekbe keveredni, melyek pereskedést vonhatnak maguk után vagy eltántoríthatják a potenciális befektetőket. Márpedig a tegnapi helyzet szerint nagyon is kinézett az oldalnak néhány per az elégedteln vásárlók részéről, akiknek nem váltak be a különböző praktikák, ráolvasások és kristályok.

Az árusok számára nem sok lehetőség marad lassan. Az eBay már 2012-ben megszabadult a kétes üzelmektől, így aligha akad most olyan nagyobb szolgáltatás, mely szívesen fogadná a hasonló népszerűséget.

Forrás és fotó: engadget.com

Írta: Ambróz Nóra