Jump to content

Az Apple bajba került Kanadában

2014. 12. 25. 16:00

A Reuters híradásai szerint az Apple-nek problémái adódhatnak Kanadában, ugyanis kivizsgálás indult a cég ellen. A vád szerint a vállalat lehetséges, hogy tiltott taktikákat alkalmazott a piac megnyerésére, melynek során befolyását arra használta, hogy az iPhone-okat illegális előnyökhöz juttassa versenytársaikkal szemben.

A kanadai legfelsőbb bíróság úgy ítélkezett, hogy az Apple-nek kötelező lesz átadni az ország piaci versenyt felülbíráló szervének minden olyan dokumentumot, mely az ügyben releváns lehet. Ennek oka, hogy az Apple-t azzal vádolják, hogy befolyását arra használta, hogy a vezetéknélküli szolgáltatókkal lepaktálva a rivális készülékek árát drágítsa, míg az iPhone olcsóbb maradhatott.

A Media Technology Monitor júniusi jelentése szerint ennek lehet alapja. A kanadaiak 42%-ának okostelefonválasztása az iPhone volt. Nagyon is előfordulhat, hogy az Apple ezt a piaci befolyást arra használta, hogy egyességet kössön a szolgáltatókkal, melyek tovább növelhetik a készülékek népszerűségét.

A rendelet értelmében most az Apple-nek 90 napja van arra, hogy a kanadai szolgáltatókkal kötött megegyezések dokumentumait benyújtsa. Az újságírók már szeretnék vallatni az Apple a hírekről, ám a vállalat egyelőre hallgat.

Forrás: thenextweb.com

Fotó: titouf.deviantart.com és chipchick.com

Írta: Ambróz Nóra