Jump to content

Facebook F8 Developer Conference március 25-26.

2014. 12. 23. 16:00

A Save the Date notifikáción keresztül a Facebook a tegnapi nap folyamán bejelentette a jövő évi 2015 F8 Developer Conference rendezvényét, mely március 25-26-án lesz esedékes. A cég most először döntött amellett, hogy két napot szán az eseményre.

A Facebook csapata azt nyilatkozta, hogy azért döntött a bővítés mellett, mert a „fejlesztői kör olyan szélesre nőtt, mint amilyen még sosem volt ezelőtt”. Ebből kifolyólag kétnaposra tervezik a konferenciát, mely reményeik szerint „megduplázza a technológiai előadások, a termék demók és az olda által nyújtott tapasztalattal foglalkozó események számát, mely a Facebook növekvő közösségét szolgálja.”

A Facebook korábban már közzé tette, hogy az F8 Developer Conference helyszíne a Fort Mason Center lesz San Francisco-ban, Kalifornia államban. Az érdeklődő fejlesztők a következő linken keresztül kérhetnek figyelmeztetést, ha szeretének értesülni amikor a regisztráció 2015 elején megnyílik.

https://www.fbf8.com/portal/preForm.ww

Forrás és fotó: thenextweb.com

Írta: Ambróz Nóra