Jump to content

Eltűnnek a telefonfülkék New York City-ből

2014. 11. 18. 20:00

Már egy ideje nem sok hasznát vesszük a pénzbedobós telefonfülkéknek. New York City vezetősége úgy döntött, hogy nincs is tovább szükségük az utcán használatlanul álló szerkezetekre a mobiltelefonok korszakában, így azt tervezik, hogy lecserelik a kiöregedett fülkéket olyan kioszkokra, melyek ingyenes szélessávú WiFi-vel és mobiltöltő állomásokkal jobban szolgálják a köz igényeit.

Mikor fordult elő utoljára, hogy láttál valakit pénzt bedobálni egy telefonfülkében? A new yorkiak többsége valószínűleg már nem is emlékszik arra, hogy mikor fordult elő ilyen utoljára. Ebből kiindulva a város vezetése bejelentette, hogy a feleslegessé vált telefonfülkéket mintegy 10 000 kis trafikra cserélik, ahonnan szélessávú WiFi áradhat az utcára.

A kicsiny kioszkok tisztességes neve a Links lenne, emellett két különböző méretben kerülnének ki a városba. A tervek szerint a WiFi-jeladásnak hibátlanul kéne működnie egyik állomástól a másikig, de legalábbis 45 méteres sugárban. A vezetőség nyilatkozata szerint ráadásul a netkapcsolat legalább hússzor gyorsabb lenne, mint célkörzetekben elérhető legjobb lakossági szolgáltatás.

Mi a helyzet azonban, ha a new yorkiak telefonálni szeretnének? Nos az új kioszkok továbbra is képesek klassikus telefonálásra, ráadásul az Egyesült Államokon belül ingyenesen használhatóak. A másik szolgáltatás, melyet a város lakói minden bizonnyal nagyra fognak értékelni, azok a kihelyezett mobiltöltőállomások, melyeket mindenki ingyenesen igénybe vehet.

A Links-rendszer legkorábban 2015-ben kezdheti el helyettesíteni a telefonfülkék hálózatát, így az első működő darabok valószínűleg csak jövő év végén lesznek üzembe helyezve.

Forrás és fotó: thenextweb.com

Írta: Ambróz Nóra